2007-02-26

Tejhatalom... a fenéket!

No, hát alakulunk. A gyerek szépen nődögél, már nem szaladnak össze állandóan a szemei, és kétszer sikeresen belekapaszkodott apja szakállába, igaz, még véletlenül. Már a fürdés sem mumus, akkor van nyekergés, mikor kivesszük. De ez a tej....

Szóval az egész ott kezdődött, hogy be sem lövellt teljesen, a kórházból úgy jöttünk el, hogy nem adtak tápszerreceptet, vésztelefon után sikerült szerezni némi újszülött tápszert Kőbányán, de ember tündér volt, és elkocsikázott érte. A dolgomat nehezítette, hogy Bori még kicsit sárga volt, és kb. 20 mp kemény szopi után bealudt, és fel sem lehetett ébreszteni, ő maga kelt 20 perc múlva, hogy még éhes (hö, ki gondolta volna?). Na, akkor jött a fejőgép, kifejni, amit a hölgy benthagyott (ilyen hihetetlen mennyiségek, mint 20 ml, váó), és akkor abból meg tápszerből adni a pótlást. Én egész jól elvoltam ezzel a rendszerrel, főleg, hogy kis mértékben nőtt is a fejt tej mennyisége, mikoris megjött a védőnő, és hú, meg há, és csak szoptassak, nem baj, ha nincs tej, csak tegyem mellre (ja, nem ő hallgatja, ha a gyerek éhesen üvölt, cicivel a szájában...ehem). Mindegy, védőnőnél automatikusan bekapcsol az egyik fülön be, másikon ki üzemmód. Másnap szereztünk tápszerreceptet a helyettes dokitól, aztán két hete pénteken eljött az idő, hogy levigyük a saját dokinkhoz, mert már nem szabadságolt. (Csütörtökön ember elvitte a lányzó papírjait, és neki mondta a dokinéni, hogy minél előbb vigyük le, mondjuk másnap, ekkor meg ekkor, mert olyankor már kevesen vannak. Ja, csak éppen a gyerekváróba egy beteg felnőttekkel teli termen át visz az út. Csókolom, nem bírt volna várni keddig, amikoris tanácsadás van, máshol, egészséges gyerekekkel. Mindegy, nem lett semmi baj.) Szóval elmentünk, újra jól megnézték a gyerek reflexeit, engem kikérdeztek étkezési szokásairól, és megint megkaptam, hogy nem kell pótlás, csak szoptassak. Na, itt tele lett a tököm rendesen. Gyorstanácskozás a topikkal, és végül megfogadtam egy nagyon korrekt, jól hangzó, és kivitelezhető tanácsot, hogy legyen 4-5 nap csak arra, hogy beinduljon a tej, akár egész nap lógjon rajtam a gyerek, stb stb, és ha még mindig nem lesz tejjel folyó Kánaán belőlem, akkor küldjek el mindenkit a bús picsába, aki még egyszer kiejti a száján, hogy "csak szoptasson, anyuka". Kiviteleztem. Totál idekötöttem a kanpéra. Még alkoholmentes sört is ittam, baromi jól néztem ki, gyerek az ölemben a szoptatós párnán, kezemben meg a sörösüveg....eljutottunk odáig, hogy kb. 12 órát kibírt pótlás nélkül, de a végén már fűrészpor folyt belőlem, ő meg szájában a mellemmel üvöltött, egyrészt mert éhes volt, másrészt mert nem aludt mert éhes volt, ezért fáradt volt, úgyhogy pótlás, aztán reggelre megint megteltek a készletek. És kész, ezen nem tudunk túllendülni, úgyhogy mostantól él az "elküldök mindenkit a bús picsába, aki még egyszer kiejti a száján, hogy csak szoptasson anyuka" hadművelet. Ráadásul kb. két napja extra mennyiségeket eszik, és két óránként kel, mert éhes...növekedési ugrás vagy front. Úgyhogy visszaállok fejőstehénbe, asszem, bár én nem hiszem, hogy a tápszer ördögtől való, de akkor is. Holnap megyünk tanácsadásra, mert Bori ma 4 hetes (1 hónapos febr. 29. hiányában nem lesz), és kíváncsi vagyok, mennyit hízott, meg meg kell környékezni a dokinénit némi tápszerért. Azért ha beszól, már megyünk is másik gyerekorvoshoz, nem azért kap tápszert a gyerek, mert féltem a feszes didkóimat, vazze.

Na, azért voltak jó dolgok is, vasárnap lesz babakocsink (ójeee), terepre való, meg minden, ha jó lesz a idő, a hosszú hétvégén valamikor elmegyünk kirándulni egy kicsit. Meg tegnap végre beleszuszakoltam a csajszit a kendőbe, egész jól viselte, szerintem ma is hamarosan eljön az az idő, hogy magamra kötöm, és akkor talán egy felvonásban meg tudok majd ebédelni :) és remélem, hogy délután alszik egy nagyot, mert akkor én is...

Hirtelen ennyi jut az eszembe :) Meg macerás így gépelni, hogy közben büfének használnak, szóval vége :)

Ja, van egy-két kép a Gyeröknél.

2007-02-20

Borbála

Még az onlányokban be akartam rakni, de elfelejtettem :)

Szóval a lánka neve. A Bori ugye úgy dőlt el, hogy már x órája nézegettük a névlistát, véletlenül sem találtunk olyat, ami mindkettőnknek elfogadható lett volna, aztán egyszer csak, mikor már csak úgy tessék-lássék forgattuk a papírokat, szemünkbe ötlött a Bori, és egymástól függetlenül, de egyszerre megkérdeztük a másiktól, hogy Bori? No, ezzel meg is voltunk, de hogyan legyen anyakönyvezve? Merthogy lehetőségünk van Borira, Borbálára és Borókára is. Én az elején a Borókára szavaztam, ember a Borbálára. Aztán arra jutottam, hogy na jó, legyen Borbála, de teljesen totálisan nem nyugodtam bele. Egész addig, míg könyhurcolgatás közben kezembe nem akadt Varró Dani Bögre azúr c. kötete, és benne a következő vers:

Varró Dániel
Borbála

Zizzen a
szívemen
szerelem
szõrszála,
ha hallom
a neved,
Borbála,
Borbála.

Ujjongó
lelkemet
nem bírom
kordába
tartani,
mióta
ismerlek,
Borbála.

Ahogy te
langymeleg
sapkácskát
hordtál a
füleden,
úgy hordom
a neved,
Borbála.

Hiába
zúg körül
gyûlölet
orkánja,
ha belül
melegít
ez a név,
Borbála.

Bele is
majszolok,
mint holmi
tortába,
lassacskán
elhízom
miattad,
Borbála.

Locska lány,
akinek
nem akad
torkán a
csacsogás,
ezt mondja
a neved,
Borbála.

(Ez persze
nem igaz,
csak mert a
formába
besimult,
csak azért
írtam ezt,
Borbála.)

Borikám,
ejnye, hát
nem járunk
órára?
Ezt kérdi
korholón
a neved,
Borbála.

Mennyi sok
tehetség
szorult a
tollába!
Így kiált
lelkesen
a neved,
Borbála.

Szinte él
ez a név,
hol éber,
hol kába,
de mindig
ott csücsül
fülemben,
Borbála.

Ó, az r
sasorra!
Ó, a b
ólába!
Csupa orr,
csupa bor,
csupa bál,
Borbála.

Vadóc kis
ámorok
elsütött
mordálya.
Borbála,
Borbála,
Borbála,
Borbála.

És ezek után már tudtam, hogy a lányt nem is hívhatják máshogy, csak Borbálának :)) Szóval köszönjük szépen Varró Daninak, illetve annak a (számomra) ismeretlen Borbálának, aki ezt a verset ihlette.

Az én Borbálám viszont lassan ébredezik, így a tej és sör témakör majd a köv. posztban. (igen hangosan ébredezik. megmentem, mielőtt éhen hal, szegény, fél órája nem evett. :)) )

2007-02-15

Hát, ez a székrekedés szar ügy. Szegény gyerek, tegnapelőtt éjjel nem sokat aludt - apja sem, mert én képtelen voltam felkelni, nem is tudtam, hogy ilyen álmos vagyok :), aztán hajnalban már összeszedtem magam annyira, hogy felvessem a lázmérőt, mint esetleges megoldást. Minden ilyen szadizós cucc az én reszortom, ember csak fogta a lány kezét, és nyugtatgatta, hogy minden rendben, meg hogy ügyes, enyém volt a piszkos meló. De meglett a gyümölcse. Aztán amint felébredt a világ civilizált része is, ember már autózott is glicerines kúpért.

Tegnap este már nem vártuk meg a hajnalt :) így aztán aludtunk is valamennyit, mármint a lányzó hozta a szokásos 3-3,5 óráit, aztán hajnalban volt még némi probléma, de megoldottuk azt is, és most békésen szunyál a kanapén. Én meg mindjárt lefejelem a billentyűzetet. Most már nem fekszem le, mert mindjárt kel (papírforma szerint), de a délutáni alvása alatt asszem, én is bebólintok.

De a délutáni alvása előtt még kimegyünk levegőzni egy 10 percet. Tegnap kapott szép zöld sapkát (nem annnyira zöld, mint Krishy híres sapkája, de azért zöld :) ), úgyhogy most már semmi akadálya nincs a dolognak. Ráadásul tegnap találtam babakocsit is, csak a gazdája sajna épp most bárányhimlős, úgyhogy még másfél hét, mire nyélbe ütjük az üzletet, de után aztán nincs akadály előttünk! Az első nagy kiruccanás, ha minden igaz, húsvét hétfőn lesz, a tradicionális mászás alkalmával (bár remélem, Borit azért nem akarják a fiúk felhúzni a falra és megöntözni egy üveg vízzel, asszem az apjának is lenne egy-két szava ellene :) ), meg aztán van valami április végi túra is, vagy mi, amire becsatlakozunk egy napra.

Reggel bekapcsolom a gépet, és szemembe ötlik, hogy "mától vizitdíj". Ez egyrészt gáz, mert megyek táppénzpapírért meg Bori kártyáját leadni (mégiscsak tegnap kellett volna), másrészt viszont jó, mert valszeg mindenki tegnap ment, hogy ne kelljen még fizetni, így remélem, nem a fél életemet fogom ott tölteni.

Kezdem magam fejőstehénnek érezni. A csajszi lusta rendesen szopizni, már a kórházban is ilyen volt, de ott azt hittem, hogy azért adja fel olyan hamar, mert elfogyott a nafta (nagyjából igaz is). De most pontosan tudom, hogy más a helyzet. Addig hajlandó szívni, míg aránylag könnyen jön, aztán mikor már keményebben kell dolgozni, akkor küzd egy kicsit, aztán egyszerűen elalszik, és ha fel is ébresztem (nem nehéz, mert hát ugye még éhes), akkor sem szopik tovább, szóval tápszer. Na most ezt kivédendően míg ő alszik, én egyszer fejek, és aztán azt megkapja, a mennyiségtől függően köv. vagy köv. utáni kajára. Úgy sincs olyan sok, hogy csak úgy hagyjuk pangani bennem, így legalább a gyerekben is lesz belőle.

Na, közben túlestünk a levegőzésen, most megint alszik, úgyhogy én is mindjárt, azt hiszem... vagy valami ilyesmi.

2007-02-13

és ismét onlány(ok) :)

Van net.
Igaz, adatkorlátos, meg minden, de egyelőre megteszi :)

Hát, történt egy-két dolog...

Január 11-én összeesküdtünk. Buli volt :)

Január 24-én elmentem - a megbeszéltek szerint - UH-ra, ahol megtudtuk, hogy még mindig faros a drága, aztán NST-re, ahol megtudtuk, hogy méhtevékenység még mindig 0, aztán a dokimhoz, aki megnézte a papírokat, megcsóválta a fejét, és azt mondta, hogy na jó, kap még két hetet a gyerek, akkor vizsgálatra fel. Megvizsgált, és mikor az ő UH-ja alatt feküdtem, akkor megpedzette, hogy háááát, lehet, hogy inkább mégsem kap két hetet. Mert nagy, mert faros, mert tökéletesen érett a méhlepény, mert nagyon kevés helye van, mert nagyon kevés magzatvize van, és semmi jele annak, hogy meg akarna születni. Csak túl kéne esni rajta minél előbb. Mit szólok? Mondtam, jó, essünk, gondoltam, köv. hét vége, vagy valami, erre a naptárra néz, és aszongya: 29-e? He? gondoltam magamban, de hát jó, akkor legyen. Szóval bejelentett a műtéti könyvbe hétfőre, császárra. Megbeszéltük, amit meg kellett, aztán én kitámolyogtam a rendelőből, egyszerre voltam kétségbeesve meg megkönnyebbülve, a lépcsőházban bőgve felhívtam emberemet, hogy hétfőre ne csináljon programot, mert szülünk, szegény azt hitte, hogy már a kórházban vagyok :) na, ezt megbeszéltük, aztán megnyugodtam, végül is elég régóta lebegett a fejem felett a császár, de hogy programozott is lesz belőle, azt nem gondoltam. Talán azért, mert ez egy annyira jó terhesség volt, fel sem merült bennem, hogy nem "normális" vége lesz...valahogy olyan érzés volt, mint amikor van egy iszonytató fontos, de nehéz vizsga, amire tudod, hogy úgysem tudsz tökéletesen felkészülni, de azért igyekszel, és akkor a vizsga előtt mondjuk 2 héttel kiderül, hogy rossz olvasmánylistát kaptál, a fele nem is abból lesz, aztán rá 3 napra meg közlik, hogy ja, és az egész előrébb lett hozva holnapra...na így éreztem magam :)

Ebből kifolyólag gondolom egyértelmű, hogy Bori január 29-én megszületett - ez egész pontosan az a nap, amelyre a 30. heti 4D-s UH a mért méretek alapján saccolta a szülés időpontját. Bámulatos, hol tart már a tudomány :)))

És akkor álljon itt a szüléstörténet is, biztos, ami tuti:

Szüléstörténet 1. - azoknak, akik csak a lényegre kíváncsiak, ill. nem érdekli őket egy újdonsült anyuka érzelgős szenvelgése.

Befeküdtem. Érzéstelenítettek. Vágtak. Kivették. Sírt. Elvitték. Engem varrtak. Őt rendberakták. Behozták. Elvitték apájának. Elvitték melegedni. Engem visszavittek. Ember jött. Örültünk.


Szüléstörténet 2. - az a bizonyos érzelgős-szenvelgős

Az egész ugye azzal a gyanútlan vizittel kezdődött 24-én, amikor is eldőlt, hogy akkor 29-én szülünk, némi külső segítséggel. Azért kicsit sokkolódva voltam, de elég hamar túljutottam rajta. Sürgősséggel beszereztük még, ami hiányzott, és nélkülözhetetlen volt (szilvás joghurt, autósülés), aztán vasárnap délelőtt emberem befuvarozott a kórházba. Sikeresen felvettek, pedig a szép új nevem miatt volt némi kavar, ui. a TAJ-kártyámon még a régi volt, de aztán kiderítettük, ki is vagyok, aláírtam 765865 példányban mindent, amit kellett, bevackoltam a szobába, egyelőre egyedül egy kétágyasba, vadásztam egy aneszteziológust, ami nem is volt olyan egyszerű, mert vasárnap csak ügyelet van, mint kiderült, de aztán sikerült ezt az akadályt is venni. Hétfő reggel megkaptam a rutinellátást, addigra megjött emberem is. Mázlim volt, mert egyből mehettem én elsőként, megkaptam az infúziót, ide már beengedték a zöldben pompázó páromat is, innen átsétáltam a műtőbe, megkaptam a érzéstelenítést, amitől tartottam ugyan, de feleslegesen (bár az anesztes aszonta, hogy hát ő eléggé megszenvedett, mert nehéz hátam van, de azt is mondta, hogy ez nem fontos, ez az ő problémája :) ). Mindenki tök jó fej volt, meg kedves meg aranyos, meg minden, és mindenki csodálkozott, hogy nem tudjuk, mi lesz a gyermek. Mondhatni ez volt a legnagyobb izgalom az egészben :) Eldöntöttek, letakartak, mint a kanárit, közben emberem is megjelent az üveges ajtónál, és integetett. Na innentől nagyon gyorsan történtek a dolgok. Némi szörcsögés (magzatvíz), aztán egyszer csak "A feneke már kint van!" "Kislány!" és már hallatszott is, ahogy gurgulázva reklamál a hölgy a kilakoltatás ellen. Én itten jól elbőgtem magam, a dokim átnézett a paraván felett, hogy gratuláljon a kislányomhoz, az anesztes nővérke gézpamaccsal törölgette a szememet, aztán meg csak néztem az ajtót, ahol ember vigyorgott, mint a tejbetök, bár szerintem én is kb. olyan értelmesen nézhettem. Aztán ő eltűnt, mert megjött hozzá Bori, de néha visszanézett rám, és integetett, hogy minden oké, engem meg közben ugye bőszen stoppoltak. Mikor a kisasszon randiképes lett, behozták, én megpuszilgattam, meg tuti, hogy sugdostam neki valami marhaságot, de gőzöm nincs, mit :) aztán Bori visszament apájához, ott álltak az ajtóban, míg a lányt el nem vitték melegedni. Mikor aztán végre már végeztek a stoppolással, visszavittek a szobába. Emberem ott lobogott mögöttünk, aztán mikor végeztek az átpakolásommal, beengedték, ő meg levágta a kezében lévő cuccot az első helyre, ami szembejött, és a nyakamba borult (én ugye nem tudtam az övébe :) ), és bőgtünk, mint a csacsik, miközben valami ilyesmi épületese párbeszédet folytattunk, hogy én: "ugye milyen szép?" ember: "van egy kislányunk!" én: "milyen szép szeme van!" ember "Van egy kislányunk!" stb, stb :) Mikor sikerült összeszedni magunkat, ember elment Boriért, betolta mellém, és így örvendtünk tovább. Bori meg ott aludt melletünk a bevásárlókocsijában, békésen szuszogva. Hihetetlen volt, és néha még most is az.
Hát, ennyi.


Na, azóta történt egy s más.
Hogy az ember lánya hogy várja, hogy végre felállhasson a műtét után, arra szó nincs. De arra még annyira sincs, hogy szeretne visszafeküdni, mikor felállítják :) Az, hogy mi szenvedés a császár utáni pár nap, azt nem részletezem, egyrészt, mert felesleges, másrészt, mert valszeg itt is működik, ami normál szülésnél, hogy az ember egyszerűen elfelejti, mennyire szar is volt. A kórházban mindenki nagyon szuper volt, az összes nővérke, szülésznő, csecsemő, doki, egyszóval mindenki. A lányzó két napot szolizott, mert kicsit besárgult (mikor véletlenül kinyitotta a szemét, úgy nézett ki, mint egy golyófejű, iszonyú morcos szamuráj :)) úgy is hívtam, hogy a csodálatos mandarin - most már csak simán csodálatos :) ) Február 3-án hazajöttünk, ember rohant tápszerért, mert tejfronton nem vagyunk túl erősek, sajna, másnap megvolt az első sárga kaki a zöld helyett, meg az első bébiblúz roham is, ami nevében szétáztattam emberem vállízületeit valami olyan marhasággal, hogy "se szülni, se szoptatni nem tudok, vááááááááááá", na ez még tartott másnap is, ültem reggel a kezemben a gyerekkel, és meséltem neki, hogy este jön majd az apa meg a nagyi, és elkezdtem bőgni. Aztán egy óra múlva, hogy és holnap kigombolják anyu hasát, és ismét elkezdtem bőgni. Aztán volt, hogy csak néztem a gyereket, hogy istenem, milyen szép, és elkezdtem bőgni. Jelentősen megnőtt a pzs fogyasztásom :) de hát ez már csak ilyen.

Szóval a múlt héten itt volt anyu, örök hálám neki, el nem tudom mondani, mekkora segítség volt. Ki lettünk okítva rendesen a csízióra.Megvolt az első kispapaszáj is: egyik délután Bori nem érezte jól magát sehogy sem, nyűglődött, sírt, csak kézben nyugodott meg, anyuval végigjátszottuk a lehetőségeket, de hiába. Emberem megkérdezte, hogy mi baja a gyereknek, mi meg mondtuk, hogy nem tudjuk. Emberem: Azért megnyugtató, hogy az anyukák is csak találgatnak.
:)))))

És akkor pár szót szeretnék szólni emberemről is, mert annyira fantasztikus, hogy hihetetlen, a császár után is, ahogy ott ült mellettem, és szorongathattam a kezét, miután kiment az érzéstelenítő, meg inni adott, meg minden, meg egyáltalán, éjjel kel tápszert csinálni, cipelgeti a csajszit, hősiesen fürdet, pedig még igencsak hangos eseményről van szó, megcsinál mindent,amit kérek, akár vásárlásról, akár mosogatásról van szó, egyszerűen el sem tudom mondani, hogy mennyire nagyon szerencsés vagyok, hogy ilyen férjem:) van, pláne, hogy a Bori milyen szerencsés, hogy ilyen apukája. Szóval mázlista csajok vagyunk, na :)
És nagyon-nagyon-nagyon szeretem a páromat, ha ez eddig nem derült volna ki.

Akkor most a babanapló része a dolognak:
Az apa legnagyobb mumusát, vagyis a köldökcsonkot sikeresen elhagytuk 11-én, hála anyu kitartó kezelgetésének, nekem már nem sok dolgom maradt :)
Az idősebbik nagybátyja születése napját megtisztelte azzal, hogy belecsinált a fürdővizébe, ma hajnalban pedig túl vagyunk a "hogyan koszoljunk össze 3 pelenkát, amit ránk sem adnak, 10 perc alatt, anyánk fejét jól átverve" c. műsorszámon. Szóval öles léptekkel haladunk a felnőttéválás útján :)
Eddig egyébként nagyon jó gyerek, de mindjárt felébred, úgyhogy most itt a vége a frissítésnek :)