2007-08-13

Képesség

No, közkívánatra (egy ember kívánta, és nem én, nekem ez már köz :) ), ül a baba ül :)




2007-08-09

Megjártuk

Megjártuk a dédiket oda-vissza, és végig én vezettem, totál jól, baj nélkül, hejehuja! :) Isaszegen még mindig jó a fagyi :) Bori jól viselte az abajgatást, csak hazafelé volt már szegénykém teljesen fáradt és nyűgös :( de másnapra ki is heverte.

Megjártuk a dokit is, megvan a BCG ismétlőnk, de ez most legalább látszik is. A királylány nagyon kiakadt, hogy őt csak úgy megszúrják, de szerencsére úgy 5 perc séta-ringatás-hülyeségduruzsolás után megnyugodott, és nem is izgatta a dolog a továbbiakban. Az oltás után benéztünk a talira, ahol kipróbálta azt a bizonyos ikejás széket, és nagyon bejött neki! Annyira boldog volt, hogy eléri az asztalt, és püfölheti, és velem egy magasságban van, hogy csak na! Ezen felbuzdulva tegnap kapott is egyet, ma nagy boldogan dobálta mellettem a tálcájáról a joghurtospoharakat meg fakanalakat, amíg mosogattam. (Ja igen, joghurtospohár, berakva a PET palack ill. nejlonzacskó mellé. Királyságos dolog, simán elnézegeti csendben akár 10 percig is :) És szintén a lista tagja a Decathlonos szatyor, golyólyába begyűrve.)

Megjártuk a védőnénit is, 8560 gramm a gyerek, megnyugodott a néni, hogy nem öljük meg itt a hegyen, jól van a kiscsaj, és szépen fejlődik, és nem vagyok teljesen hülye és inkompetens.

Mást nem jártunk meg. Kedd óta néha sikerül a visszafordulás is, mármint Borinak hasról hátra, nekem elég régóta megy már, sőt, mióta megszültem, újra :)))) Valamint megjegyezném még, hogy Borbála gyönyörűen, egyenes háttal ül, semmi görbület, meg ilyesmi, példát kéne róla vennem :) Ja, és teljesen szépen, nincs dölöngélés, csak ha már fárad, de amíg nem, addig teljesen jól elvan, matat maga körül, nézegeti a csomó bazbilinget, ami a szeme elé kerül, zörgeti a popsitörlős zacsit, pofozza a keljfeljancsiját, meg néha nagyokat kurjongat, ilyesmik.

Ja de, mégis megjártunk valamit, a mai sétát. Megbeszéltük emberemmel, hogy hazaszól úgy egy órával érkezés előtt, mi meg lesétálunk elé a hegyről. El is indultunk (királylány puccba vágva, mégiscsak apájával megy randizni :) ), de negyed óra után elkapott az eső. No, esővédő babakocsira fel (de mázli, hogy vettem), nekem nem számít, nyomás haza. Gyereket leparkoltam a teraszon, mert aludt, betakargattam, hívtam emberemet, hogy itt a vihar, mi bejöttünk. 10 perc múlva szivárvány, napsütés, miegyéb. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!! Na, majd holnap.

Egyébként megkezdődött Bori karrierválasztási procedúrája. A "mi legyek, ha nagy leszek?" kérdésre választ keresve szombaton beült egy markológépbe. Nagyon nagy szakértelemmel markolászta a kormány tekerőgombját, meg komolyan méregette a sok izébizét meg micsodát. Azért remélem, talál majd valami szimpatikusabb foglalkozást (mondjuk lehetne cukrász, vele tanulnék, hihi :) ), mert azért hülyén venné ki magát, hogy egy jósvádájú, tehetős fiatalember teszi neki a szépet, két koktél közt megkérdezi, hogy "És mit dolgozol, cica?" mire ő álmodozó arccal benyögi, hogy "Markolózom" :))))

Van karnisunk. Függönyt kell nézni.

A Humphrey elefántoknak már a kontúrjánál tartok, nemsoká kész, és akkor heheheheheeeeee, jön a sáááárkáááány!!! Már kijelöltem a képet, meg rárajzoltam az első A4-es lapot (a 30-ból, eh), aztán kiterítettem lefotózni az anyagot, hogy na, innen indulunk. És ez hiba volt, mert tényleg csak egy 1/30-ad részen van négyzetháló, és ez nagyon rémisztő :)
Ja, hogy miről beszélek? Erről.300 x 454 öltés, 25-ös vásznon egy szálon hímezve (Krishynek: ennyi hangyafaroknyi pixelt kell ráraknom az anyagra :) ). Elvileg 30 x 45 centis lesz, 92 színárnyalat, jó móka az elkövetkezendő 10 évre :) Ez van, nekem is kell valami kikapcsolódás :)

Ennek szellemében most el is megyek aludni, ha már ezt írtam a kontúrozás meg az alvás helyett.

Ó, mégmielőtt szundi, itt is gratulálok Luca Pannának, hogy volt bátorsága kimerészkedni erre a világra :)