2009-01-30

Ego

Úgy látszik, ez egy ilyen nap.

Már egy jó ideje megy ugye a "Nem, én!" korszak, azaz teljesen mindegy, hogy tányérelvitelről, tortakészítésről, vagy a szülésben való segítésről esik szó, a lány első, és mindent elsöprő reakciója a " Nem, én!". Természetesen okos, ügyes nagylány, és nagyon örülünk is, mikor tényleg sikerrel jár, és ami kecsegtet is pozitív kimenetellel, azt rá is bízzuk, hagy örüljön ő is, de vannak dolgok, amiket egyszerűen fizikailag képtelen még megcsinálni. Ettől függetlenül persze a "Nem, én!" az elhangzik, aztán több-kevesebb győzködés, aztán vagy sikerül rávenni, hogy segíthessünk/hagyjon minket is érvényesülni, vagy nem.

A mai napon a "Nem, én!" korszak azt hiszem, elérte eddigi csúcspontját.

Ülünk a kádban, danolászunk. Van egy cseremisz népdal, amit Ringatón tanultunk, és nagyon szeretjük mind a ketten, persze ez is sorra került.
Én, danolva: Édes almát hoztam én...
Bori, felháborodva: NEM! ÉÉÉÉÉÉN!!!

:)

Érdekérvényesítés

Játszóbölcsizünk, ez ugye azzal jár, hogy sok a gyerek - relatív, mindenképp több, mint itthon -, akikkel meg kell osztozni játékokon, miegyebeken. Az abszolút kedvenc az a csúszda. Az már okés, hogy nem mászunk szembe az árral, hanem szépen ügyesen a létra részén mászunk fel a tetejére. Azt még gyakorolni kell, hogy várjuk ki a sorunkat, ez ugyanis nem csak azt jelenti, hogy ne tolakodjunk - ez a része rászólásra megy -, hanem azt is, hogy tudjuk, hol a helyünk, és nem hagyjuk, hogy az egész csoport beálljon elénk. De azért már valamit kapisgál a dolgokról, ugyanis rászóltam, hogy a kislány jön, mert ő volt ott előbb, csak még kisebb, nem megy neki olyan gyorsan, ne furakodjon be elé, mire a lányom szépen előreengedte a kislányt, majd mikor az a 3 lépcsőfokból a második körül járt, rápaskolt a fenekére, és közölte vele, hogy "Nyomás, nyomás!".

Hmmm :))

2009-01-29

Terrible Two

No, megélte ezt is a lány, betöltötte a kettő évet. Állítólag innen jön a brutális dackorszak (ami nálunk azért már elkezdődött, nem hagyta az utsó pillanatra :) ), fejlődéslélektanilag is érdekes határ, és a többi, hát majd meglátjuk.

Tortás képek és egyebek majd vasárnap, akkor lesz ünnepelve a kisnaccsád.

Boldog születésnapot, Borbála!

2009-01-25

Egy szoba

Anyukámék nagyon kedves módon elkérték hétvégére a lányt unokázni, ezáltal nem csak 3 nyugodt éjszakát, meg egy remek Wasabizást, hanem pár nyugodt napot is kaptunk, ami alatt, gondoltam én, pikk-pakk megcsinálom a Boriszoba dekorját.

Az már az első nap látszott, hogy hát nem, jó, ha a nagyfalat meg az ajtót egy darabon be tudom fejezni, aztán a második nap még jól megszívattam magam a napocskával (hogy felejthettem el alapozni fehérrel??? Mintha nem csináltam volna már ezer meg egy cuccost festékkel-mifenével, hogy tudjam, sötét alapra világos festék nem feltétlen siker... erre simán... morc vagyok nagyon magamra miatta), így az még most sincs kész, holnap fejeződik be. Innentől aztán majd hétvégente, szépen lassan, de már nem kell ennyi mindent felkenni, illetve majd az ajtó alapszínei kellenek még, de az kísérletezős a környező színárnyalatok miatt, és mivel estére jutottam odáig, nem akartam lámpafénynél prószálkozni.

Azért megmutatom, mire jutottam, illetve jutottunk, mert az almákat az ember festette be pirosra, illetve a napocska első rétegét is ő kente fel (és nem ő tehet a dologról, ő megkérdezte, jó lesz-e, én bólogattam). A napocskát tessék sárgának és mosolygósnak képzelni :) (csak hogy a t. olvasóközönségnek is legyen valami feladata :) ), aztán ha majd sárga és mosolygós lesz, akkor is megmutatom :)


Ím. Nem egy mestermű, de első freskóm :)
(és ami nem utolsó szempont, a lánynak nagyon tetszik. Szóval nekünk megfelel, asszem :) )








2009-01-19

Vallomás

Ülök a kályha előtt, izélgetem a tüzet, hogy normálisan menjen, Bori a kanapén olvas. Aztán egyszer csak lemászik, odajön, megölel, és közli, hogy "Szeret anyát!", és bújik.

Valaki jöjjön, és mosson fel :)

2009-01-18

Készülődés

Kimostam az 56-os ruhákat. Teregetek. Bejön ember, és gyanakodva szemlél egy rugdalózót. Nézi, nézi, majd megkérdezi:

- És mit akarsz _ebbe_ belerakni?

Úgy tűnik, a múltkori "ilyen kicsi ruhákban akarod hazahozni a gyereket?" döbbeneten még mindig nem tette túl magát :))))

(sebaj, én sem :D )

Találkozás osztályilag

Azért volt még más is az év vége előtt, pl. a 10 éves érettségi találkozóm. Belegondolni borzalmas, hogy már 10 éve, de hát sokat nem tehetünk ellene, ugye.

Az időpont szavazással lett meghatározva, így nem csoda, hogy a dec. 27 nyert. Hogy miért? Hát mert osztályomból szép számmal külföldön tartózkodnak úgy általában, de karácsonyra ugye (majdnem) mindenki hazajön. Kicsit izgultam előtte, mert hát ugye lássuk be, a bölcsész diplomával otthon ülő kétgyerekes anyuka azért a világ szemében nem egy nagy karrier, de hát ez van :) Végül egész szép számban jöttünk össze Sherlockék klubjában (RIP), és fura volt látni, hogy szinte senki nem változott semmit. Jó, persze, frizurák meg térfogatok, meg arcszőrzetek igen, meg nyilván úgy általában felelősebben állunk az élethez, de úgy egyébként... mintha nem is 10 éve lett volna, hogy kibattyogtunk a suliból, hogy hát akkor sziasztok. Sokfelé vitt mindenkit az élet, mint írtam, többen külföldön (Amerikától Japánig - japán férjjel rendelkező osztálytársnő is van :) ), van pár egyetemi tanár, doktorandusz, van nagyon magas beosztású pénzügyis, nem annyira magas beosztású pénzügyis :) jogász, HR területen dolgozó, középiskolai tanár, informatikus több is :), zenetanár és kamarazenekar alapító, nagy amerikai rajzfilmcégnél dolgozó, fordító, tolmács, háromdiplomás meg nem is tudom, szóval tényleg elég sokrétű az összetétel, és nagyon úgy néz ki, hogy a többség megtalálta a számítását, és jól elvannak, boldogok, és hát ez a lényeg. Gyerekkel rendelkezők 4-en vagyunk, lányok, és egyedül nálunk jön a második.

Jó volt látni sokakat, akiket már régen nem, és igazából okát sem tudom, hogy miért nem, ennek prototipikus példája pont Sherlockék. Beszélgettünk is vele erről, de azt hiszem, még vissza kell térni a témára valamikor :) De fura volt az is, hogy ő is, meg a régi padtársnőm is mondta, hogy hát pont rólam nem feltételezték ezt az anyuka dolgot, meg hogy hogy megkomolyodtam, na most akkor el nem tudom képzelni, hogy mennyire voltam szelekótya kamaszként, ha a mostani állapotomat "megkomolyodottnak" írják le :DDD Viszont azt is mondták, hogy jól nézek ki (haha, így bicskei bálna állapotomban, haha :) ), hogy látszik, hogy jól vagyok, hogy kerek minden (na ezt én is észrevettem :) ), hogy a helyemen vagyok, és ez azért jó, mert az egy dolog, hogy én így érzem, de ha még úgy látszik is, és más is észreveszi, sőt, szóvá is teszi, olyan, akit nem láttam ezer meg egy éve, az azért talán jelent valamit.

No, hát egy szó mint száz, jó volt nagyon találkozni az osztállyal, vagyis hát a megjelentekkel, remélem, 5 év múlva is leszünk ennyien.

Évvége

Nos, csak be kéne számolni az év végéről, nem mintha sok érdekes és izgalmas dolog lett volna, de hát időrend, mégiscsak.

Szóval a konyhai katasztrófák után vészesen közeledett a karácsony. Borinak már 23-án, ugyanis lementünk a tűzoltókarácsonyra, ahol volt sok gyerek, meg Mikulás, meg fa, meg ilyesmik. A garázsban volt, aminek beton az alja, Bori végre kezdett felengedni, rohangált, ahogy a többi gyerek, amikor is puff, nyomott egy hasast, aminek következtében lett egy púp a homlokán, meg némi horzsolás :) de szerencsére nem lett kék, vagy ilyesmi, később sem. Azért a hangulatát kicsit visszavette :) Minden gyereknek hozott valamit a Mikulás némi szülői segédlettel, Borinak a Kipp-Kopp karácsonyát, apával mentek ki, mert egyedül nem volt elég bátor hozzá (naná, én sem lennék :) ), de azt azóta is emlegeti a könyvvel kapcsolatban, hogy "kaptam Téapó Kopp". Legalább egy hétig azt is hurcolni kellett az ágyba :)

24-én délelőtt emberem elrobogott fáért, Borival beültették a hatalmasan nagy cserépbe, behozták, majd nekiláttak szaloncukrot kötözni. Most lehet felháborodni, hogy de hát miért a gyerekkel, hát azért, mert a fa gyökeres fa, és valahogy nem egészen éreztem magam fittnek-frissnek, hogy az uszkve 50 kiló földdel megrakott cserepet, s benne a fát becígöljem a lakásba, míg a család valahol eltölti az időt. Szóval fadíszítés együtt. Feldíszítettük szépen, Bori is nagyon aktív volt, de kénytelen voltam kicsit beavatkozni a kompozíciójába, mert az összes, kezébe adott szaloncukrot egy helyre lógatta fel. Így a kezdeti lelkesedés után inkább úgy csináltuk, hogy én mutattam hova, ő meg akasztotta :) Még gyorsan összetört egy gömdíszt, azt feltakarítottuk, aztán csak csodálta a fát :) Este aztán megettük a vacsit, ami problémamentesen sikerült (végre valami), aztán fürdés alatt megjött a Jézuska. Borinak elég sokáig fel sem tűnt, hogy a fenyő alatt ott van egy halom doboz, de aztán lelkesen bontogatta a dolgokat. Mindent jól megnézett. Mi ugye megegyeztünk, hogy egymásnak semmi, így én nem is csináltam meg az ember ajándékát, mert gondoltam, elég hülye helyzet, ha minden megbeszélés ellenére én ott ácsingózok az ajándékkal, ő meg nem... úgyhogy amikor találtam egy számomra ismeretlen csomagot, azt is odaadtam Borinak, hogy bontsa ki (az ugyanis nagyon tetszett neki :) ), gondoltam, valaki küldte neki, csak ember elfelejtett szólni, vagy valami. Hát nem, nem felejtett el szólni, nem volt plusz ajándék Borinak, volt ellenben nekem, minden megbeszélés ellenére :) szóval mégiscsak én álltam ott hülyén :) és nem is akármi volt, hanem egy nagyon pöpec tejhabosító, olyan, mint egy vízforraló, csak tejet kell bele rakni, és nagyon-nagyon remek tejhabot készít, istenkirályság a dolog, ráadásul nálunk nem is lehet ilyet kapni, úgy mozgósított érte ismerőst... azt hiszem, Svájcban kapta az ötletet, Adrienne-től, ezúton is köszönöm :) Miután örömömben bőgtem egy sort, még játszottunk Bori játékaival, de az uram karácsony előtt fogorvosnál járt, aki kicsit megmacerálta, de nem teljesen, minek következtében ölég tisztességesen fájlalta a fogát, olyannyira, hogy gyógyszert vett be (!), ami kicsit kiütötte, úgyhogy viszonylag hamar elmentünk aludni. Ja, igen, és természetesen a lány megtanulta, hogy Boldog karácsonyt!, igazából nem tudom érzékletesen leírni, hogy hangzik a szájából, de nagyon vidáman rikkantgatta az ünnepek alatt :)

Másnap anyuékhoz mentünk, ahol ismét dobozhalom, természetesen a lány volt az ajándékosztogató, meg bontogató, meg minden. Lett neki pöpec szerszámosládája, kalapált is sokat azonmód :) nekem meg pöpec tálas mixerem, még szülés előtt ki kell próbálnom a dagasztókarokat is :) a keverő részt már felavattam némi mákosgubából kifolyólag, hát egy álom volt, csak beledobtam a tálba a fehérjéket meg a cukrot, bekapcs, és tudtam tenni-venni-Borizni addig is. Harmadnap apósom, a lányok jól elvoltak együtt ismét, este haza.

29-én aztán megjött Dezső, halva, jött hozzá Krishy, Boti meg Fanna is, Dezső baja ellátódott, kifordult, visszatöltődött, feldarabolódott, és a többi. Valószínűleg Bori eddigre már teljesen kikészült a sok jövés-menéstől, mert két olyan iszonyú éjszakát produkált, hogy csak lestem (volna, ha nem vagyok olyan fáradt, hogy nem látok a szemhéjamtól).

31-én meg megvolt a szokásos csendes családi szilveszter, telefonokat lehalkítottuk, és elmentünk aludni :) ebből kifolyólag lehet, hogy nem ez lesz a legaktívabb évünk, de asszem, ennél többet nem tudunk tenni, hogy idén legalább nagyjából elegendő alváshoz jussunk, sőt, reálisan nézve kevesebb rá az esély, mint tavaly :))

Aztán meg elkezdődött a 2009-es év.

2009-01-03

Bréking nyúúz!!!!

VIKTOR LEVÁGTA A SZAKÁLLÁT!!!!!!!!!!

:)

Most 10 évvel fiatalabbnak néz ki, és fura :D

2009-01-01

Gyorsan, valami finomat! II.

Nos, kicsit elhúzódott a folytatás, de olyan bagatell dolgok voltak közben, mint karácsony, meg disznó...

Szóval a következő felvonáshoz egy kis prológus.

Volt nekem egy japán tanárnőm (több is, de most egyről van szó), akivel egyszer elkészítettünk egy japán magazinban talált sütireceptet, még gimnáziumban. Ez egy fantasztikusan finom valami volt, almás-karamelles, vékony tésztával, egyszerű, de mégis nagyszerű. Persze a receptet vagy nem írtam fel, vagy azonnal el is hagytam, nevét sem jegyeztem meg, csak rémlettek dolgok, és persze, hogy évekkel később jutott eszembe, hogy ez milyen pöpec lenne pedig. Na de úgy mégsem kereshetek rá, hogy "almás süti, amiben sok karamellizált cukor van, és valami tészta rajta", úgyhogy fel is adtam a dolgot. Néha eszembe jutott, sóvárogtam egy kicsit, de hát végül is akkora süteménytárból válogathat az ember, hogy valahogy megvoltam nélküle.

Aztán úgy egy-másfél hónapja teljesen véletlenül kiderült, hogy mi is ez. Ugyanis moeska készített ilyet - illetve akkor még nem tudtam, milyet -, és a lányok jól megbeszélték, youtube video, meg receptek repkedtek a hozzászólásokban, nálam meg elkezdett villogni a kis lámpa, hogy MEGVAN!!!! Mint kiderült, tarte tatin-t gyártottunk anno. Miután túltettem magam a lost & found eufórián, elhatároztam, hogy itt az ideje újjáéleszteni a dolgot. Mégpedig a karácsonyi menü részeként. De hogy ne akkor égjek be vele, kellett egy főpróba, amelyet arra a bizonyos vasárnapra időzítettem, amely az odakozmált prézli szombatját követte, mert az úgyis lazázós napnak volt tervezve...

Prológus 2.

Van nekem egy anyámhelyettanyám kolléganőm. Ő az, aki miatt akkor is megérte volna ott dolgozni, ahol, ha a gyakorlat után semmilyen jogviszonyban sem állok a céggel. Vele szoktunk egymásnak karácsonyra ajándékozni. Idén úgy döntöttem, hogy egy tepsi mézes krémest kérek tőle, mert azt nála jobban senki nem tudja - persze uram azonnal megjegyezte, hogy miért nem a receptet kérem, hiába mondtam neki, hogy elkérhetem, de valszeg ez is olyan, mint a mamám rácsos almása: hiába van recept, és csinálom szó szerint, nem ugyanolyan az eredmény. Viszontajándékként egy kuglófban egyeztünk meg. A kuglóf jó, finom, és nem is nehéz, ha nem döglik be az élesztő, meg rendesen kikeni az ember a formát (a szilikonos csodaizém még hodonál van, egyelőre az anyutól kapott, akkor még nullkilométeres, békebeli formát használom, amibe a múltkor kis hibámból enyhén beleragadt a céltárgy, amely így kiszabadításakor jól félbetört... ehem :) ), valamint nem a fagyasztóban akarja keleszteni, akkor nagyot nem hibázhat. Kis idő ugyan, míg kel, meg míg sül, de hát időnk van. Mondjuk a sütőmben alufólia alatt kell sütni egy darabig, különben kívül szenes, belül-felül nyers lesz, de ez ugy egyéni szoc. problémám. A túszcsere időpontját a szenes prézlit követő hétfőben határoztuk meg, gondoltam, remek, a vasárnap úgyis lazázós nap...


Eljött a vasárnap. Felkeltünk, megérkezett apósom is, reggeli, és a fiúk megbeszélték, hogy úgyis kell vásárolni is menni, akkor menjünk úgy, hogy átugrunk hozzá, hogy felszereljék a mosdókagylókat, mert azt ugye egyedül nehézkes, aztán elintézzük a vásárlást is. Mondtam, hogy jó, de nekem ma kell egy kuglófot sütnöm.

Elmentünk. 5 körül értünk haza, a nyugis egymás után sütögetésnek természetesen lőttek, így meg is született a haditerv: kuglóf bedagaszt, amíg kel, tarte tatin-t elkészít, mire az elkészül, mehet be a kuglóf is a sütőbe. Közben jó uram megjelent még egy pár fagyott kolbásszal, hogy megsüthetnénk vacsira, mondtam, hogy rendben, de a sütő fullos üzemmódban van ám, neeeeem baj, berakja a kályha sütőjébe. Berakta. Én bedagasztottam a kuglófot, ment kelni, nekiláttam az almapucolásnak. Igencsak fúziós tarte tatin lett, mert a mézesmadzag blog receptjét használtam, de leveles tésztával, ahogy a lányok is írták, illetve sajnos nálam a fahéj az alma szériatartozéka, így került bele az is egy kicsi. Párolódik, párolódik, lesem közben a kuglófot, nem moccan. Kedvem romlik. Az almáról egy istennek nem akar lefőni a leve, feljebb tekerem a gázt alatta, sütő már melegszik, kályha fűt, komolyan, nyithatnánk egy szaunát. Gyerek kicsit nyűgös, mert nem a megszokott időben aludt, nem a megszokott mennyiséget. Kuglóf nem moccan, pedig nem mondhatni, hogy hidegben van. Alma végre valahára jónak nyilváníttatik, tortaformába be, leveles tészta rá, sütőbe be. Sütőből ki, villával megszurkál, mert azt elfelejtettem, sütőbe be. Sütőből ki, mert a tortaforma ereszti a levet, és ég rá a sütő aljára a jó kis cukros lé, tepsit alá, sütőbe be. Kuglófra ránéz, a fene essen bele, ez pont most döntött úgy, hogy iszonyatosan kelni kezd, de a sütőben az almás, hát istenem, akkor imádkozunk, hogy még 10 percig ne akarjon kimászni a formából, szerencsére az almásnak nem kell sok. Kuglóf a formában maradt, de azért megdagadt rendesen, szerva itt, csere ott. Almás kint, isteni illatokat árasztva, kuglóf úgy ahogy letakarva alufóliával, már amennyire lehetett a belesülés veszélye nélkül, sütőbe be. És most jön a csel.

A tarte tatin lényeges momentuma amikor az ember egy gyors mozdulattal kiborítja az egészet egy megfelelő tálra, tálcára, vagy ilyesmire. Mindenhol kiemelik, hogy óóóóóvatosan, mert a karamelles lé igen szépen tud ám égetni, ha forró. Mindez adta, hogy a család azbesztkezűjét kérem fel a feladatra. És meg is találtuk a libát a rendszerben: a sima tányér a 24-es tortaformához kicsi. A tálcáim hatalmasak. Az egy darab nagy lapos tányér (ami igazából anyué, és valami sütivel került ide :) visszaadom, ha kéri, komolyan :) ) éppen sógornőméknél, akik még a rózsaszín elefánt maradványait vitték haza rajta, pedig az tökéletes lenne a feladatra. Utolsó mentsvár egy tortaszállító alkalmatosság alja. Azbesztkezű nekikészül, rárak, fordít... éééééééés... annyira sok a lé, hogy mivel egy hajszálnyit ferdén tartja, az egész leves cucc megindul, és az széééépen leloccsan a padlóra, és placccs!!! Szerencsére égési sérülés nem történt, a süti is fogyasztható maradt, csak az a finom lé, annak tűnt el a nagyja. Borit konyhától távoltart, felmosót behoz, Borit felmosótól is távol tart, felmos, Borit felmosandó területtől, és felmosótól is távol tart, jól felmos, letakarít mindent. Mikor megszáradt, végigtapicskoltam a konyhán, jéééé, ez még mindig ragad, újra felmos. Ez utóbbit még párszor megismétlem. Közben ránézek a kuglófra, és hát mit látok: a sütőben kavargó forró levegő felemelte a lazán rádobott alufólia kb. felét. A szabadon lévő rész már szép barna - nem, még nem szenes, hála az égnek - a másik meg mintha pincében napozott volna. És ez ki sem fog egyenlítődni. Közben apa és lánya elmentek a pékhez, úgyhogy nyugodtan káromkodhattam. Gondoltam, ránézek már a kolbászra is, ki tudja, mit csinál a kályhában. Hát semmit. Illetve ez nem igaz, kiolvadt, de sülésnek nyoma sincs. Na jó. Kuglóf közben elkészül, sütőből ki, a kiborítást most nem kockáztatom, mivel úgyis szállításra kerül, majd sűrűn remélem, hogy mikor eljön az ideje, ki tudják borítani a formából, és nem dinamittal kell kirobbantaniuk. Ha már így felszabadult a sütő, itt az ideje, hogy újra belakja valami, kolbászok be. A pékjárat hazaérkezik, tájékoztatom őket a dolgok állásáról. Nyugtázzák, oké. Ekkor már kezd meglehetőst későre járni. Süldögél a kolbász, néha meg kell fordítani. Lehet tippelni, vajon az x darab fordításból hányszor jártam úgy, hogy a kolbász kicsúszott a csipeszből, vagy miből, és borított be itt-ott a forró kolbászzsír. Aki az y=x tippet tette, kb. nyert is.

Miután elkészült, beledobtam a mosogatóba a csipeszt, elzártam a gázt, lehuppantam a kanapéra, és megfogadtam, hogy karácsonyra csak és kizárólag olyan süteményt csinálok, amit nem kell sütni. És be is tartottam, leszámítva a menühöz tartozó tarte tatin-t, de okulva az előzményekből, az már katasztrófamentesre sikerült :)

Innen indultunk a boldog karácsonynak :D

------------------------------------------

Bájdövéj, BÚÉK mindenkinek, aki olvas :)