2009-09-25

Bújj, bújj zöld ág

Volt ugye a Nandu, akit szeretek, és ha ő nincs, nem tudom, hogy birkózok meg a kétgyerekes dologgal. Kicsit morcogtam rá - pedig nem ő a hibás :) - hogy csak batyura elég nekem, semmi komplexebbet nem tudok, de végül is annyira megszerettem a batyut, hogy nem is bántam, hogy kimaradok a zsebesekből, és a többi. Gondoltam, majd ha lesz hármaska, veszek egy hosszú kendőt (vagy fogyok gyorsan vagy 4 konfekcióméretet :D ), mert az újoncnak mégiscsak zsebes a legjobb, és a többi, de úgy voltam vele, hogy van egy Nandu, lesz (azóta van :) ) Hajtka, szóval nem sürgős a dolog.

Aztán Kattix hirdetett bandakendőt, és muszáj volt... osztottam, szoroztam, és mivel vágni mindig lehet, inkább hosszabbat rendeltem. 5,2-es, pihepuha, szerintem gyönyörű - nagyon tetszenek a tiritarka kendők is, de azért magamon inkább valami szolidabb, és ez a kendő tökéletes. És uniszex. Na nem mintha attól tartanék, hogy ember is magára akarja tekerni vele a gyereket, de sosem lehet tudni :) Szóval meglett, hazavittem boldogan. Suliban voltam aznap délelőtt, Zsombor itthon a mamával és apával. Hazaértem, és már fogtam is, hogy "gyere babám zsebesbe!". Neeeem, nem batyuba, amit álmomban is megkötök, akármikor, akármekkora kendővel, nem. Egy zsebes hátiba, amit kb. 2x kötöttem, akkor is úgy-ahogy, akkora kendővel, amekkorával általában nincs dolgom. Zsombor lázadt, én bénáztam, nem tudtam átvinni rajta, és a többi, Zsombor sírt, és sírt, és nyújtotta anyu felé a kezét, aki "Na jól van, megmentelek" felkiáltással le is vette rólam. "Mi a fenének ekkora kendő egyáltalán?" Nem esett jól, de hát én voltam a hülye. Bandakendőt kicsit félreraktam, úgyis hármaskának vettem, akkor érkezett körünkbe a Hajtka is, vele ismerkedtem.

Aztán Hajtka kint maradt a kocsiban, és sürgősséggel kellett kötözni, és mivel Nandu kölcsönbe ment, fel kellett kötni a bandakendőt. Zsebest elvetettem, az előző tapasztalatok alapján, batyu egy 5,2-esből... hát kicsit bizarr, de akkor mit. Kikötöttem a duplónál (double hammock), ami egy nagyon jó, nagyon stabil kötés, filigrán mamákon hosszú kendővel nyáron akár miniruhát is helyettesíthet :) Az első pár bénázás után egyszer csak leesett, hogy mi az az apró mozdulat, ami segít, és pikk-pakk meg is lett. Zsombor azonnal megnyugodott, 10 perc múlva szunyált is. Azóta a bandakendő elválaszthatatlan társunk itthon, duplóval.

Ugye háti kötést mindig ellenőrzünk tükörben, én is így szoktam tenni, egyrészt, hogy jól van-e, másrészt gyönyörködni kicsit :) és most már napok óta az van, hogy megkötöm a kendőt, érzem, hogy jó, de azért ellenőrizzünk, belépek a fürdőszobába, és Zsombor abban a pillanatban a tükör felé fordul, rámnevet, és szégyenlősen belebújik a hátamba.

És olyan szerelmesen tud rám nézni, mikor a hátamon van, és a tükör előtt állunk, hogy elmondani nem lehet.

Most is itt szuszog a hátamon, belém kapaszkodva, rám hajolva. És tudom, hogy pillanatokon belül eljön az az idő, amikor lekérdzkedik a kendőből, meg az is, amikor már vissza sem akar ülni bele, de ezek a percek akkor is megmaradnak nekünk. Nekünk, és senki másnak.

A kendő összeköt minket. Mindenhogy.


2009-09-24

Homlokozás

Lett a lánynak homokozója, végre már, így az ősz beköszöntével pont időben vagyunk, legalább nem aggódom, hogy megsüti a nyári nap :) gondolom, mondani sem kell, hogy azóta úgy 1-1,5 órákat csendben, békességben elüldögél benne, valamint hogy azóta a nappali is kezd homokos tengerpart jelleget ölteni az időnkénti berohanások okán. (időnként a tenger is megvan, pl. ha kiönti a vizet a poharából, vagy úgy gondolja, hogy nem bilizik :D)


Hazaértünk délután a világnézésből, betereltük a kecskéket, mert a Dezső elszabadult, míg nem voltunk itthon, közben Zsombor lilára üvöltötte magát, mert miaz, hogy őt csak úgy kiveszem a kocsiból, és otthagyom, na kecskék helyükön, Zsombor megvigasztalva, mire bebóklászik a csaj is a kertből, amúgy szépruhásan, csajosan, ahogy voltunk, megáll előttem, egyik keze csípőn, felemeli a másik mutatóujját, és halálkomolyan közli:
- Anyukám, jó lenne, ha jönnél, és adnál nadrágot, mert homlokozni (sic!) akarok!

Engem itt elnyomnak!! :D

2009-09-18

Minek?

Bori taknyos. Tegnap estére taknyolódott be, ezért persze kicsit küzdelmes volt az alvás, meg szakaszos is, konkrétan elég sok bemutatót kaptunk a hangterjedelméből (bár meg kell mondanom, inkább az apja küzdött vele, lévén hogy engem több ízben is kiküldött, végül is szégyelljem magam, hogy putyulgatni akarom, mikor ott van APA! Ejnye én :) )

Ugye a sok üvöltés nálunk hányásba torkollik, főleg, ha takony is van a dologban, ember szólt nekem, miközben bágyadtan kornyadozva ültem mellettük, hogy hozzak már valami törlő alkalmatosságot, nos, az összes textilpelenka, mifene az bent van abban a szobában, ahol a kemencésember alszik, szóval gondoltam néhány szakadt pólót veszek ki inkább a komódból. Van egy kis éjjeli fényünk, de az is leköltözött a kemencésemberhez, mert neki ugye nincs helyismerete. Odalépek a komódhoz, és lehajolok nagy svunggal, hogy gyorsan kihúzzam a megfelelő fiókot, és kikapjak pár pólót, csakhogy a komód széle utamat állta, konkrétan baromira lefejeltem úgy orr magasságában. Enyhe szitokszavakkal viszem át a pólókat, aszondja ember, mit csináltál? Mondom lefejeltem a komódot.
Erre megkérdezi:
- Minek?

Vááháhháhábrühühü, mondtam neki, hogy hát mert úgy gondoltam, hogy jó poén lesz.

Minek, vazze.

Eh.

:)
---------------------

Ui.: HH szerintem jól alakul, én már látom a fénypontokat itt-ott, meg érzem, hogy jó lesz ez, de nem tudom, ebből más mit vesz észre :)

2009-09-08

HH indul!!

Nekem nagyon jó kis gyerekkorom volt, azt hiszem, ezt elmondhatom. Anyukám - bár néha azért már kemény, rend nem rakás esetén beváltandó fenyegetések mellett, de azért általában - hagyta, hogy kiéljem a káoszelmélet iránti szenvedélyemet a szobámon. Mondjuk én sosem értettem, mi olyan káoszos azon a szobán, hiszen én mindig mindent megtaláltam, számomra a földet nem egy halom könyv borította, hanem jól szervezett kupacok, mindig tudtam, mit hol találok, hol van. Ha esetleg mégsem, akkor rendet raktam, ami elvette egy egész napomat, és a nap vége előtt úgy két órával még mindig hatalmas kupac volt a szoba közepén, hiszen régi leveleket, képeket, stb nem lehet csak úgy eltenni a helyére, azokat át kell olvasni, megnézni, és a többi. Aztán estére rend lett, pár napig nem találtam semmit, és utána szerencsére megint eljött a mindent megoldó káosz, amikor ismét meglettek a dolgok, amiket odatettem :)

Ez így ment éveken keresztül. Mindig volt kifogás, általában az, hogy nem vagyok otthon olyan sokat (ez azért - főleg egyetem alatt, immár párosan, kb. igaz is volt), abban a kis időben nem tudom rendbe rakni (kupit csinálni viszont remekül :P), és különben is. Aztán Japánban valamennyire rákényszerültem a rendrakásra, de egy minimálban berendezett lakást (kevesebb bútorunk volt, mint mikor ideköltöztünk, pedig azt igen nehéz alulmúlni :) ) nem egy nagy hejdevalami rendben tartani, azt a két tányért meg egy bögrét, amit használtam, pikk-pakk el lehet mosni, a fürdőszoba meg ilyen nagyon praktikusan egybefröccsentett volt, mint ott általában, tehát a fürdőpucolás is kemény 10 perces meló volt, attól függően, meddig akartam körbezuhanyozni az egészet :D Szóval semmi extra.

Aztán hazajöttem, bébiszitteltem a legkissebbet, egyetemre jártam, aztán másik suliba is jártam, aztán dolgozni is jártam, még kevesebbet voltam otthon, aztán csak dolgozni jártam, aztán építkeztünk mellé, aztán terhes lettem, aztán költöztünk, és hipp-hopp, én a családi fészekből azonmód egy teljes háztartás egyedüli felelőse lettem, és hogy ne legyen olyan egyszerű, szinte egyből egy gyerekkel súlyosbítva. Nem arról van szó, hogy nem tudtam, hogyan, mivel kell mosogatni, vagy fürdőt takarítani, vagy porszívózni, vagy mosni, vagy hogy kell pelenkázni a gyereket, megetetni, üngyibüngyizni :), mert ezekkel az ismeretekkel rendelkeztem. Azt nem tudtam, hogy szervezzem meg az egészet, hogy működjön is.

Voltak ködös elképzeléseim egy naptárról, amibe beírom, mikor kéne fürdőt takarítani nagyon, meg ágyat húzni, meg ilyen elfelejtős dolgokat, de odáig sosem jutottam, hogy meg is legyen. A káosz természetesen jött (mert ugye a természetben minden a rendezetlen állapot felé igyekszik :) ), és mivel már nem egyedül laktam, még csak azt sem mondhatom, hogy az én káoszom - mivel már más is mellékáoszolt, ez már nem olyan otthonos, melegséget árasztó, mindent megtalálós káosz volt, hanem KUPI! De nagyon. Néha próbáltam tüzet oltani, néha minden reményt feladva, fejemet fogva ültem itthon, hogy hát én az életben nem leszek képes egy működő háztartást összehozni. Egyre kevésbé nyugodtam bele, és egyre inkább idegesített. Nem akarok én Bree lenni, isten mentsen engem (meg a családot) attól :), csak egy olyan rendfélét, amiből mondjuk 10 perc játékösszedobálással fogadóképes helyet lehet csapni, nem pedig három nap elkeseredett, idegbeteg takarítás kell ahhoz, hogy azt merjem mondani bárkinek is, hogy jöhet. És hát azt is be kell, hogy lássam, hogy kerttel, előbb-utóbb sok gyerekkel a kampányszerű takarítás egyrészt nem megoldás, másrészt nem jó példa. Már most látom a lányon, hogy olyan, amilyen én (hehe, milyen lenne :) ), ahol kiesik valami a kezéből, ott kiesik, és kész, nem érdekli tovább, de hát persze, hogy nem érdekli, mikor az én reggeli kávésbögrém délután még a gép mellett figyel.

Szóval nagyon érett már bennem, hogy valamit lépni kell, de míg érdekes módon azt meg tudtam szervezni, hogy x fordítás, kiadvány, és a szokásos napi feladatok meglegyenek határidőre, addig ezzel a házimunka dologgal nem boldogultam. Nézzünk egy példát, mondjuk utálom, hogy a sokszemélyes kanapénkon max. másfelen férünk el, mert a többi ilyen párna, olyan takaró, ruha, pelenka, gyerekkönyvek, játékok, undzóvájter. Mit csinálok erre? Neeeem, nem elrakom a párnát, takarót..... stb, ami mondjuk 10 perc lenne, és akkor már a Bori is segített :) és látszatja is lenne, neeeeem. Nekiállok mondjuk kamraszekrényt pakolni, ami legalább egy órás elfoglaltság, de inkább több, mindent ki, átnézni, kitörölgetni, vissza, ami vissza, kidobni, ami nem kell... és mondjuk úgy a második polc környékén valamelyik csemete nyilván nyenyeregni kezd, elintézem, és már el is szállt az ihlet, és csak a kupi lett nagyobb, mert a kamraszekrényből kipakolt, de vissza még nem került cuccok ott figyelnek a konyhapulton. Jó esetben visszadobálom a maradékot valami rendfélében a szekrénybe, rosszabban otthagyom, hogy majd később.

Azt hiszem, nem kell részletezni, hogy ez nem a kimondottan hatékony házimunkavégzés receptje :)

No, és ebbe a lekiállapotyban jött cicó, és belinkelte ezt az blogot. Nem is részletezném, mert úgysem tudnám olyan jól, ahogy a szerző teszi, aki tud angolul, az megnézheti az originál oldalt is (csak szedje le a nagyon amerikai réteget a dolgoról :) ), a lényeg az, hogy azt hiszem, hogy erre vártam, és bármilyen hülyén hangzik is elsőre, hogy más által kialakított rend szerint takarítani, meg mosogatót fényesíteni minden este, meg ilyesmik, valszeg ez lesz az, ami klappolni fog végre. Mert sok órám nincs a kölykök mellett, de 2 percem, negyed órám lehet. Mert magamtól nem fogom tudni összeszervezni "fogyasztható" adagokba a házimunkát, mert túlzásba esem (vagy jól, vagy sehogy), de kész munkabeosztással biztos könnyebb. És egyáltalán, mert nem veszíthetek a dolgon. Ha esetleg nem jön be, még mindig ülhetek a romok felett, és takaríthatok kampányszerűen, bár remélem, erre nem kerül sor :) (mielőtt elhamarkodottan ítélnél, olvasd el rendesen, nem olyan szörnyű, mint amilyennek első blikkre látszik.)

Szóval Házitündér Hadművelet indul, kérem az illetékesek lelki és egyéb támogatását ebben :) Köszönöm.

És cicónak is.

És Viának is, hogy csinálja.

-------

Ui.: Ma kocsit takarítottam, mert muszáj volt :) (tervek szerint utolsó kampánytakarítás), nehezített pályán, két gyerekkel. Bori persze segíteni akart, és segített is, de jobban jártam volna, ha kirakok két széket, rajtuk egy-egy ronggyal, azok előbb tették volna, amit kérek. Közben Zsombort altatni, haladás, Bori felsikongatja, visszaaltatni, közben Bori vagy csurgó vizes ronggyal takarítja az üléseket, vagy rángatja a sebváltót, szóval igen felfokozott idegállapotba kerültem egyszercsak. Nagy dérrel-dúrral teszek-veszek, rongy kiesik a kezemből, beverem a fejem, jól belerúgok véletlenül a ládába, amibe a visszateendő dolgokat gyűjtöttem, mikor is kifakadtam, hogy
- A fenébe is, én ezt feladom!!!!!
Bori a hátsó ülést "takarította", halkan megszólal:
- Nem szabad feladni!

:DDDDDD

Nohát, ebben a szellemben, minden jót a továbbiakra is :) megyek mosogatót fényesíteni :)

Végre Hajtka!!!!

Hosszas bonyodalmak után (hála neked, minden csomagok útvesztője) végre megvan! Enyém! És gyönyörű! Mivel az eredetileg választott anyagomat tartalmazó csomag valahol elveszett (khm), új anyagokat választottam. Így már annyira nem optimista, viszont nagyon szépséges :D

Holnap majd mutatok képet is, egyszerűen gyönyörű. És Zsombornak is nagyon tetszik :)

2009-09-04

Zsombor 6

Itt a nagy szájalásban el is feledkeztem megemlékezni a kicsifiú félévfordulójáról :)

Szóval ő is megélte, pedig igazán nehezített pályán mozog. A pont hat hós méredzkedésen 7930 gramm volt, egy héttel később kerek 8 kiló, hossz nem releváns, egyik helyen 64 centinek mérték (eszerint összement vagy 3-at :) ), másikon 69-nek, mindenesetre 74-es a ruhamérete, ahogy annak lennie kell. Félelmetesen tankönyvien fejlődik, egyedül a hasról vissza nem megy még, csak néha véletlenül visszabucskázik, mikor nagyon nyújtózik valamiért keresztbe :) na de hát majd. Borzalmasan ügyes abban, amit már tud, még mindig veszettül rág és nyálzik, most éppen látszik, hol bújik meg az ő kínzója, de ez változó, úgy csinálja, mint a nővére. Két pofára eszi a Sinlacot, ami nekem fura, mert Borinál nem igen volt kedvenc, de szereti az almát, körtét, banánt, szilvát is, lassan főzelékezünk. Ja, és egy étkezésnek akkor van vége - megszerzett tejmennyiségtől függetlenül -, ha kanál is volt a szájában, lehet, hogy csak három falatka gyümölcsöt eszik, de az a kanalas kell, különben világvége. Baromi kíváncsi, már nincs olyan, hogy ő az ölemben szopipárnán fekve kajál, miközben én is, nem kérem, ha éppen nem tudja magát szórakoztatni a földön, akkor csakis függőlegesben lehet lennie, és úgy mókás igazán, ha sikerül belecsapni anya tányérjába, anya ezért elterelő hadműveletekre kényszerül, mint pl. kenyérhéj és társai. Már komolyan kiakad, ha elvesszük tőle, amit szemlél, bár még azért könnyen megvigasztalható egy akármivel, szerencsére ezt Bori is nagyon jól megtanulta, hogy oké, elveheti a játékot az öccsétől, ha úgy ítéli meg, hogy az nem az övé, de akkor adjon helyette valamit. Még mindig nagyon jól el tudnak lenni együtt, a nővérét maximálisan isteníti, pedig néha - pusztán jó szándékból - azért él az erőfölénnyel a kisasszon. Parkettán, játszószőnyegen forog körbe-körbe, mint a ringlispíl, vagy tolat, azt hiszem, hamarosan rájön, hogy lehet hatékonyabban is közlekedni.

Más most nem jut eszembe, pedig biztos van még, mert fantasztikus egy kölek. Megyek is aludni mellé :)

2009-09-02

És még mindig csavar :)

- De apukám, gyere te is a kecskékheeez!
- De miért menjek én is?
- Csak azért, mert te ismered a kecskéimet!
(és bújás :) )

2009-09-01