2010-08-29

Gubanc van

Mától Gubanc van a családban.

Konkrétan ő :)







Hosszas várakoztatás - mármint mi várakoztattuk - után ma végre megérkezett. A család 3/4-e ment el érte, hazajöttek, kiszálltak, és Bori azonnal le is rohanta. A teraszon próbáltuk feloldani, melléültem, simiztük, pár perc után úgy gondolta, hogy akkor ő most öleb lesz, és se szó se beszéd, beleült az ölembe :) aztán lassan összeszedte a bátorságát, és előbb a teraszt, majd a ház közvetlen közelében a kertet fedezte fel, már amennyire Bori hagyta, ugyanis jó 2-3 órán keresztül nem lehetett levakarni a kutyáról. Nagyon komoly fenyegetések árán sikerült csak leszerelni egy kicsit, hogy szegény kutya önmagától is hagy nézzen már körül. Gubanc ezt ki is használta, gyorsan talált egy lukat a sufniban a cuccok között, amit Bori nem tud megközelíteni, és ott pihengetett. Estére jó komondorhoz méltón feléledt kicsit, tovább ismerkedett a macskákkal, akik nem túl lelkesek a dolgot illetően, elhordott két cipőt a kertbe, de nem rágta meg őket - azt hiszem, elég hamar cipőfegyelemre fog oktatni minket, lehet, hogy végre nem kell majd halom cipőn keresztül beesni az ajtón :) - és most a kb. zárható teraszon éjszakázik, meg még egy pár napig. Egyelőre elég nyugis, pont, mint mikor kiválasztottuk, aztán majd meglátjuk.

Reméljük, hosszú, gyümölcsöző, boldog kapcsolatunk lesz :) és köszönjük Meliéknek.

2010-08-28

Ez milyen már....

Megvettük a lánynak a benti cipőt az oviba, egy szandi lett, narancssárga, apró kis virággal.

27-es. Mert most hord 26-ost, és igen nagyon koppos.

Eszem megáll, kiscsoportos kislány, mindjárt 27-es lábbal.

Remélem, azért nem kell majd a nyolcadikos ballagására 42-es kopogóst keresni....

2010-08-27

Hirtelen felindultunk

Ücsükéltünk itt egy este, mikor Bori a mamáéknál volt, élveztük a csendet. Egyszercsak megszólalt az uram:
- Bori szeptembertől ovis lesz.
- Hát igen.
- Akkor... nem megyünk szeptemberben nyaralni, mi?
- Hát, nem igazán lenne szerencsés.
- Hm... akkor menjünk most!

Úgyhogy hiperszuper gyorsan eldöntöttük, hova, mikor, szállást lefoglaltuk, két torta közt fejben listáztam, hogy mit kell vinnünk, szombaton még parádéztunk egyet Zsámbékon a tűzoltóknál, aztán a vasárnap délelőtti lázas pakolás után nekivágtunk. Az úticél: Bonnya, Somogy Kertje. Megérkeztünk, elfoglaltuk a nagyon klassz szobát,  majd elindultunk tejet szerezni a két kiskorúnak. Vasárnap délután ez nem is olyan könnyű feladat ám, végül az igali fürdő mellett találtunk boltot. Visszatérés, és vacsi. Na most előre szólok, hogy ha esetleg valaki megszáll a Somogy Kertjében, és a vacsi is benne van a pakkban, az vagy önuralmat vigyen, vagy valami emésztésserkentőt, mert eszméletlen jól főznek, és a svédasztalos rendszernek hála az ember igen könnyen túleszi magát a "hm, ez is de jól néz ki, ebből is egy kicsit" jegyében. Illetve most előre elmondom, hogy a szállás teljes mértékben ötcsillagos volt, tiszta, kellemes szoba, nagy fürdő, fullos gyerekcucc az utazóágytól a wc-szűkítőig, egy csomó játék az étterem előtti teraszon, etetőszékek, arrébb játszótér, van szabadtéri medence, jakuzzi, van szauna, biliárd, pingpong, lehet bérelni bringát, szóval teljesen nagyon komoly az egész, és azt meg már meg sem említem, hogy az utolsó este mire vacsizni mentünk, már ott volt az asztalunkon a "szokásos" italrendelésünk. Szóval egy hatalmas nagy csillagos ötös és tapsvihar a Somogy Kertjének!








Másnap reggel nekiálltunk eldönteni, hogy mit is csináljunk az elkövetkezendő pár napban. Elsőként Kaposvárra néztünk el, ismét a geocaching-közösségre bízva a vezetést: mentünk a ládák után. Végül csak a belvárosi séta lett meg, de jó hosszan, valamint megszületett a nyaralás abszolút tanulsága is, miszerint akárhány hordozót is vihet magával az ember, ha apa csak egy van :) Kerestünk még Észak-Somogy turistatérképet, de nem volt sehol, illetve gyerekaltatás címszóval elnéztünk a Katica tanyára, ahol is megállapítottuk, hogy ez egy egész napos program lesz. Aztán meglátogattuk még emberem egy ismerősét Nágocson, majd a szokásos haza-vacsi-kifekvés :)







Másnap nem is teketóriáztunk, elrobogtunk a Katica tanyára. Mivel Bori aznap reggel hatkor kelt, valahogy sejtettük, hogy nem lesz teljesen nyugis a nap, de azért volt meglepetés így is. Szóval nekivágtunk a tanyának, megismerkedtünk Vilivel, aztán felsétáltunk a rackajuhokhoz, ahol apa és Bori csúsztak a drótkötélen, meg lánchidaztak, elmentünk a tyúkok mellett, megismerkedtünk Anikóval, a kis rackajuhokkal, a helyi kecskeállomány egy részével, láttunk icipici malacot, nagyon nagy malacot, gyöngytyúkokat, nyulakat, libákat, aztán elmentünk a szabadabban legelésző kecskékhez, meg a malactanyához, ahol sok-sok malac rohangált mindenféle méretben. Felsétáltunk a lovagvárhoz, ahol is valóra váltottuk az álmunkat, és legalább pár másodpercre kalodába csuktuk a lányt :) itt már kezdett fokozódni a helyzet. Végül megegyeztünk, hogy elmegyünk pihenni egy kicsit, aztán délután visszajövünk még Anikóhoz. Ebből az lett, hogy elmentünk autózni, ember elsétált Zsomborral egy ládához, ahová Bori nem akart velük menni, aztán amint eltűntek a láthatáron, már visított is, hogy de ő is velük akar menni, ááááááááá, és nem is hagyta abba, és itt már éreztem, hogy valami nem kóser. Apáék visszaértek, kocsiba be, indulás, Bori hamarosan elaludt. Mi pedig autóztunk egy kört. Olyan helyeken voltunk, ahová nem vezet kétsávos út, és utcanév helyett egyszerűen csak sorszámozva vannak a házak - ha eddig azt hittem, hogy mi messze lakunk, hát tévedtem. Gyönyörű helyek, Bánya ráadásul a Zselici Csillagoség Rezervátum közvetlen közelében van, elmondhatatlan, nincs az a horvát tengerpart, ami felveheti ezekkel a helyekkel a versenyt. Közben a kisasszony is magához tért, indultunk vissza a tanyára, hogy egy gyors ebéd után folytassuk a körbejárást, mert hát a délelőtt konkrétan nem volt elég :) csakhogy Bori nem akarta, és ekkor már jól láthatóan nem volt jól. Kocsiba, gyógyszertár, lázmérő, lázcsillapító, vissza a szállásra, és igeeeen, természetesen full lázas. Remek kis befejezése a napnak.












Átvészeltük az éjszakát, reggel kapta a lány a lázcsillapítót, gondoltuk, akkor ez lesz a döglős nap. Igenám, csakhogy lázcsillapító hat, és mivel más baja nem volt, ez azzal járt, hogy a kisasszony visszaváltott túlmozgásos zsákbolha üzemmódba, és elkezdték lebontani a szobát az öccsével karöltve. Szóval mégiscsak összepakoltuk őket, és autós-ládázós napot csaptunk. Először is elmentünk Somogydöröcskére, ami egy nagyon szép, sátortetős kockaház, meg gipszangyalkás vártoronyos ház mentes falu, innen tovább Törökkoppányra, ahol a változatosság kedvéért most Bori ment emberrel a ládához, mivel Zsombor aludt :) a ládán kívül találtak sok-sok gombát is (meg sok-sok szemetet, éljen a gyerektábor, vagy a többi kedves ember). Átmentünk Andocsra, ekkor készült ez a kép emberemről, megörökítendő, ahogy mondhatnók a legtöbbet láttuk abban a pár napban :) megnéztük, mikor nyit a fagyis, mert az ember szerint kihagyhatatlan - ugye ő néha jár erre-arra az országban -, aztán összeszedtük a helyi multi pontjait. A XV. sz-i templom igazán gyönyörű volt, innen a kálváriára sétáltunk fel. Aztán át ismét át Nágocsra, a Zichy kastélyba, pontosabban a parkjába. A kastély épülete nagyon impozáns, kár, hogy olyan állapotban van, amilyenben, a park pedig számos gyönyörű fát rejt. Hazafelé megálltunk fagyizni - sajnos nincs kép arról, ahogy Zsombor fagyizik, bár úgyis videó lenne a megfelelőbb :) -, aztán hajrá tovább, mert már látszott, hogy Borinak lassan jobb lesz az ágynyugalom. Visszaértünk, eldőlt mindenki, én magamra húztam két takarót, és hidegrázós félkómába estem, ebből késő délutánra lett egy hőemelkedés, ami nálam nem jó hír, nehezen lázasodom, és nem is túl magasra, de akkor az öregisten sem viszi le. Előrelátóan hűtőfürdőbe be, didergős vacsi, és sok takaró alatti éjszaka. Nem akarja az ég, hogy nyugodtan nyaraljunk.








Utolsó nap reggelén felkeltünk - fél nyolckor, emberek, nem hatkor meg nem fél hétkor!! -, mindenki láztalanul, majd reggeli után feltettük ismét a kérdést, hogy nos, mit is csináljunk. Igal és a fürdő kimarad, ez már biztos, akkor mi legyen? Ilyen esetben természetesen forduljunk a család bölcséhez, úgyhogy megkérdeztük Borit, hogy hova szeretne menni. A válasz: az állatokhoz, vissza Anikóhoz. Na jó, akkor Katica tanya reloaded, de akkor most már ejtsük meg Szennát is, mert hétfő óta szemezünk vele, csak nem akart összejönni. Indulás, Szennára megérkezünk, falumúzeumba be, és szem-száj tátva marad, áll leesik. Aki még nem járt itt, az legyen szíves, és feltétlenül járjon. Valami fantasztikus módon lettek "újraépítve" a házak, a porták, mert nem csak házak vannak, de teljes porták bizony, melléképületekkel, ólakkal, górékkal, méhessel, rengeteg használati tárgy a gyönyörűséges ládáktól kezdve a kutyaközönséges mosóteknőkig, a gyerekállótól - a holdkomp őse :) - a mestergerendára rögzített evőeszköztárolóig, a cserépkályhák, a kemecék, a pitvarok faragott oszlopai... hihetetlen az egész, hihetetlen, hogy százötven éves tárgyak állnak ott, 150 éves gerendák alatt. Mai szemmel nézve hihetetlen az is, hogy nem vakultak meg az ablaktalan vagy minimálablakos füstös konyhákban, főleg télen, hogy milyen egyszerű, de mégis mennyire praktikus volt a berendezés, nekik biztos nem voltak ilyen "hova rakjuk ezt a doboz valamit, amit nem dobunk ki, mert biztos jó lesz még valamire, de igazából fogalmam sincs, mikor és mire" problémáik. A gépparkban műemlék gépek sorakoznak, a lóvontatta járgányoktól a gőzgépen át a különböző belsőégésű motorokig, sok közüllük még az 1960-70-es években is használatban volt! Kissé odébb a "szőlőhegyen" pihengetett egy csapatnyi racka, aztán még két présház, szintén fantasztikus felszereléssel, és végül a temető, nagyon szép és nagyon megindító fejfákkal.

Bori is megindító hangokat adott ki, jelesül borzalmasan unta már, amit nem csodálok, azért ez nem a legérdekesebb program egy 3,5 évesnek, úgyhogy mentünk. Ismét útba ejtettünk néhány ládát, aztán irány Patca és a Katica tanya. Végigjártuk az akadálypályát is, bolyongtunk a kukoricalabirintusban, most hármasban drótköteleztek :) simogattunk kicsi bárányt, Zsombor összeveszett a lejtővel, egy istennek nem tudott egyenesen járni rajta :) és persze visszatértünk Anikóhoz és a többiekhez. Mikor már mindenki nagyon fáradt volt, lesétáltunk még a tóhoz, pár fotóra, aztán irány haza (és itt mutatnám be a vadiújnak mondható onbunkat, ami persze Hajtka "gyártmány", és szuper, és külön ajánlom a tisztelt közönség figyelmébe a dekor mintáját :) végre egy igazán férfias hordozó :D )






 












Ezután sajnos nem volt más teendőnk, mint elkölteni az utolsó vacsoránkat, reggel összerámolni, megreggelizni, és eljönni haza. Az "és mit együnk ebédre?" kérdés meg végképp visszarántott a földre, hja kérem, majd egy hétig nem voltak ilyen problémáink :)

Az egész vidék nagyon szép, és... olyan marasztaló, visszaváró. Ha megnyernénk a lottót, tuti vennénk ott egy tanyát, ez az egyetlen lehetséges verizó arra, hogy innen elköltözzünk :) szívesen visszamennék bármikor, bármennyi időre.

Idén is fenntartom, hogy többet kéne nyaralnunk, és ehhez továbbra is szponzorokat keresünk :)