2011-12-28

Mik vannak itt, kérem!

Jó zsúfolt december áll mögöttünk.

Volt ugye Mikulás, aki idén élőször személyesen jelent meg - lásd képek - és akinek tiszteletére volt rendrakás, meg türelmes várakozás, aztán türelmetlen várakozás, aztán izgalom, éneklés, megilletődöttség, aztán nem annyira megilletődöttség - Zsombor valamiért a fejébe vette, hogy majd azt mondja a Mikulásnak, hogy "nem látok a nagy fejedtől", és miután feldolgozta a tényt, hogy tényleg itt a szakállas, boldogan rikkantgatta is, amihez a célszemély nem nagyon tudott hozzászólni :) -, örülés, meg ilyesmik.

Aztán jött a már-már hagyományos decemberi lerohadás, ember kezdte, majd jöttem én, laza kis takonynak indult, pár nap múlva már egész jól is voltam, csak hogy aztán meglepetésszerüen rám ugorjon egy arcüreg-, és középfülgyulladás, ügyeletből full lázasan jöttem haza, marék gyógyszer, stb, a jobb fülemre még mindig nem hallok rendesen, lassan vissza kell menni az orvoshoz. Majd ezek után jött Bori, téli szünet előtti hétfőn elvittem oviba, másfél óra múlva meg hoztam haza, hőemelkedve. Hét közben Zsombor is lázaskodott, de nála semmi komoly, Bori viszont péntekre már fülfájós volt, tűzoltókarácsony után mentek is ügyeletre, mert addigra tényleg komolyra fordult a dolog. Karácsonykor pedig ismét emberen volt a sor, visszaesett. Szóval jól állunk, egyelőre csak Janka szed Béres cseppet...

 Volt pár apátlan napunk is, első este Jankával a hátamon, gyerekkísérettel vonultam ki bezárni az állatállományt. Nem lett volna nagy műsor, de ez pont a legnagyobb szélviharban történt. Megállapítottam, hogy sötétben, hátigyerekkel, fejlámpánál, szélviharban szénát adagolni vasvillával egy baromi magas paravánon keresztül igen erősen extrémsport kategória :)

 A fentiek miatt ismét elmaradt a minden évben tervezett lakásdíszítős-mézessütős karácsonyvárás, sebaj, majd jövőre. De a karácsony azért nem maradt el. Még időben megírtuk az ominózus levelet, gondoltam, lesz rajta egy valag póni, meg barbie, meg apróvackok, és akkor ki lehet osztani a családnak, de Bori csak két tételt diktált: egy beszélő baba és egy számítógép szerepelt a listán. Zsombornak persze traktor kellett. Na, nyeltem nagyokat, legyen az a nyüves baba, volt egy rohangálós napom, és sehol nem lehetett kapni. Aszittem megőrülök. Neten néztük, ott is semmi, mindenhol kifogyott. Kezdtem ötletelni, hogy akkor hogy meg mint, de ember másnap nagyon szemfülesen szerzett egyet, szerintem valahogy megfeledkeztek arról az egy darabról :) aztán azért volt még némi mézessütés a testületin kívül is, sütöttem ajándéksütit, Orsikekszet, meg hogy biztosítsam az idegbajomat, gondoltam, csinálok még néhány bonbont ajándékba, Zsombor megint a maga módján segített, vagyis szétkente a hűlni kitett narancskrémet a teraszon mindenfelé, hogy főzhessek újat, de legalább már tudtam, hogy megéri, mert finom :) aztán persze a bonbonok nem akartak tisztességesen kijönni a formákból, ááááá, de azért volt belőle ajándékozható is. Meg persze utolsó pillanatos ajándék kötemények az óvónéniknek meg Erzsikének, anyu pulcsija jól nem lett kész, nagyon nem volt bekalkulálva, hogy napokig nem tudok tűt venni a kezembe, mert túlélni próbálok épp, Botond kesztyűjét meg el sem tudtam kezdeni, mert a töki ráugrott a kanapén a tűre, ami el is törött, szilveszter előtt jött meg a pótlás. De legalább az óvónénik nagyon örültek a cuccoknak :))

 Szóval megvolt a karácsony itthon, mindenki teljes erőbevetéssel díszítette a fát, aztán a kiskorúak nagy lelkesen csodálták meg énekeltek neki :) vacsi, fürdés, Bori csinibe öltözött, és jéééé, mik vannak a fa alatt, nahááát!! Bori teljesen átszellemülten, ragyogva játszott azzal a ........ babával, Zsombor meg duplo farmot kapott, csak hogy ne jöjjön ki télen sem a gyakorlatból. Szép nagy doboz, kismillió ez meg az benne, mikor ajándékbontásnál kiborították, ő mégis azonnal, teljes áhítattal az arcán a traktort emelte ki a kupacból :) ezután farmot épített apával, én sípoltam Jankának a zsiráfhaverrel, meg simiztem az új játékszeremet :) netfüggőség felszámolása elnapolva, soha-soha többet nem kell kicetlizni a különböző recepteket a különböző blogokból, van már szép ruhája is, de azért még erősen az ismerkedős fázisban vagyunk.













 Aztán papáék, ahol immár 5 unoka zajongott valamilyen formában, aztán anyuék, ahol eredetileg ott maradtak volna a nagyok egy pár napot, de szabotálták. Így gyerekestül kellett elintézni ezt-azt, ami nélkülük egyszerűbb lett volna, na de mindegy. Voltam, illetve Jankával voltunk kötős-horgolós talin, ami szuper volt, aztán egyszer csak 31-e lett, meg éjfél is. Zsombor éjfél előtt nem sokkal üvöltve ébredt - gondolom, mert tortát csináltam a papának, és már majdnem kész voltam -, úgyhogy az újév első perceit kicsit zaklatottan töltöttük. 1-én megünnepeltük a papát, aki 60 éves lett, sikerült egy olyan éttermet találni, ahonnan nem néznek ki gyerekkel, sőt, álljon itt a nevük, ők a Vakvarjú, szerintem megtartjuk családi színhelynek, amíg a gyerekek kicsik :)

 Biztos volt még sok más is, de dióhéjban legyen elég ennyi :) ezt most jól közzéteszem, aztán majd belerámolom a képeket, amik még nincsenek letöltve :)

 Egyébiránt meg BÚÉK!!

2011-12-26

Időben

Kicsit megkésve bár, de törve nem kívánunk mindenkinek boldog ünnepeket!

2011-12-13

Köszönet

Mély köszönet a vasárnapi ápoló- és gyerekfelvigyázó erő(k)nek! Köszönöm!!

2011-12-08

A szőke újabb kalandjai

Vár itt piszkozatban néhány Mikis kép, de várnak még egy picit, mert ezt muszáj azonnalmoströgtön.

Szóval, csak kulcsszavakban: szőke, két végű filctoll, 0 kupak, elmélyült színezés. Eredmény:


2011-11-28

Janka 2

Rohan az idő, vagy mi, Janka mostanra már el is múlt 2 hónapos, méreteiről röviden annyit, hogy 5650 gramm, és ismét 60 centi, védőnő így konferálta be oltáson a dokinak, hogy "Jön Janka, aki két hónapos, de hatnak néz ki" :)) és már 68-as ruhákat hord. Hát most mit is írjak róla, egy tündér, de komolyan, tök nyugis baba, éjjel alszik, egyszer kel, meg maximum még egyszer hajnalban, nagyon jól tűri, hogy naponta kétszer, akár alvásból ébresztve is beöltöztetem, és elhajtunk az oviba, meg vissza, már igen rendesen vigyorog, és bizony van némi diszkrét sikongatás, meg lelkes heööö gögögögö is, igen pofás kéthónapos :) és most felhagyott az alvással éppen, úgyhogy megyek, ellátom a baját :)

Anyu 50

Elmaradásom van, édes jó anyukám félévszázados lett. A tortának semmi különös története nincs, három éve várom, hogy anyu 50 éves legyen, és megcsinálhassam neki. Mikor anno megláttam a könyvben az eredeti tortát, azonnal felröhögtem, gondolván ez mennyire fog illeni egy olyan fajsúlyú eseményhez, mint anyám 50. születésnapja - kb. ő is így fog viszonyulni az évfordulóhoz :) és mivel szerencsére nem jöttek az UFO-k, hogy elcseréljék anyut, tényleg jót röhögött rajta, és tényleg így állt az évfordulóhoz :) Boldog fülinapot utólag is, anyukám!
(az eredeti Debbie Brown Naughty Cakes c. művében található)




(azért látszik rajta, hogy igencsak összecsapott lett, amit a két félig átvirrasztott éjszaka utáni harmadik éjszakán való készítés, meg az elrontott tészta helyett az újrasütés miatti megcsúszás okozott, majd legközelebb ügyesebb leszek. Janka így is tündér volt, mert bár nehezen aludt el péntek este, de egészen addig fel sem ébredt, amíg készen nem lettem, ami nem kis teljesítmény a részéről, lévén az újrasütés miatt onnan kezdtem este 10-kor, hogy itt a krém, itt a tészta, hajrá.)


Az elmélet diszkrét bája

Van egy olyan okosság, hogy kelj fel legalább negyed órával előbb, mint a család, hogy elintézhesd a kis privát dolgaid (nyugiban megkávézz :D ), előkészíts ezt-azt. Ez alapvetően nagyon jó ötlet, nem is spanyolviasz, ugye, nagyjából józan paraszti ésszel kiötölhető, és nem tartom kizártnak, hogy egyszer nagyon remekül fogom hasznosítani, de jelen pillanatban sajnos nem tudom kivitelezni. Nem azért, mert én nem tudok felkelni, hanem mert kb. 5 perccel utána valamelyik úgyis felébred. És ez teljesen független az én kelésem időpontjától, ha négykor kelnék, akkor 04:05-kor már lenne társaságom - vagy vissza kéne feküdni  mellé, hogy visszaaltassam, akkor meg ugye, minek az egész hajcihő?

Szép dolog az elmélet, nem baj, úgyis bölcsész vagyok :)

2011-11-20

A nők a Vénuszról....

Pizza van ebédre, apa tálal, mert én még Jankával voltam szimbiózisban. Mindenkinek elmondja legalább kétszer, hogy forró. Bori már tűzi is villára a falatot, és hopp, egy szem kukorica lepottyant a combjára. Na most itthon csak és kizárólag egy szál semmiben lehet lézengeni a kölykök szerint, szóval Bori ennek megfelelően öltözött, így az egy szem kukorica a pucér combjára esett. Bori erre a teljesen-totálisan általános női pánikreakciót adta,  felsikoltott, és csak sikított, csak sikított (a másik ugye az eltakart szem, esetleg a kettő együtt, hiszen ha nem látom, és sikítok, akkor az képes megfékezni minden tragédiát, a szembeszáguldó oszloptól kezdve a támadó ufóig, mint az közismert). Természetesen nem azért tartunk férfiakat itthon, hogy az ilyen helyzetek megoldatlanok maradjanak, apa gyorsan le is kapta a bajkeverő kukoricaszemet édes lánya lábáról, Zsombor meg enyhén dorgálóan megjegyezte, hogy
- Mondtam, hogy forró!
Bori visszatért édibédi állapotába, apa tovább tálalt, majd 101%-os férfiagy lévén azért még megjegyezte, hogy
- Bori, ilyenkor nem sikítani kell, hanem levenni a kukoricát a lábadról.
És kérem, ismét bebizonyosodott, hogy a nők verbálisan verhetetlenek, mert bár igen, valóban, adott helyzetben valóban az apa által vázolt megoldás a legcélravezetőbb, de van egy aspektusa a problémának, amit még ő sem mért fel, vagy legalábbis nem tartotta említésre méltónak, ellenben a lányával, aki elcsodálkozva apa  javaslatán azonnal szóvá is tette "hogy mondhatsz ilyen marhaságot?!" hangnemben, miszerint:

- De akkor megégetem az ujjamat is!

:))))

2011-11-19

Önérzet

Zsomborban tombol az önérzet, simán ledorongol, hogy "Nem neked szóóóótam!!", ha nem nekem szólt, csak én azt hittem, meg a kakókészítés minden egyes mozzanatát minimum felügyeli, de inkább ő végzi, meg egyébként is. Szóval ez az önérzet rejtőzött a következő párbeszéd mélyén is.

Zsombor: És a Gubanc elkapja a cica farkáját!
Én: A Gubanc a cica farkáját? Én meg majd elkapom a te cicafarkadat. (esküszöm, nem volt semmi egyéb értelmezés a fejemben :) )
Zsombor (telve önérzettel): Neeeeem kapod te el a cicafarkájamat!! Nekem kukacom van!!!!!


2011-11-18

Loreál

Előfordul néha, hogy az ember lát valamit, és azt mondja, hogy "Állj, nekem KELL egy ilyen!". Jobbik esetben ez nem azonnal kivitelezhető, és akkor kék sarokban a konzumidiotizmus, pirosban a racionális én, csinibaba körbejár, hogy 1. kör, csöng-csöng, és megindul az ütésváltás, hogy áááá, nem is kell neked, de igen, de nem, de igen, de van már 15 ilyen/hasonló, de akkor is, stb, stb, és sajnos van az az eset, mikor az ember egyre kisebb racionális énjét teljesen a padlóra küldi a konzumidiotizmus egy alattomosan bevitt "De igen, mert megérdemled!!!" érvvel.

Na, hát én mostanában két esetben jártam így. Az egyik egy pelenkakülső. Igen, lehet, röhögni, ez már biztos az itthonülőanyuka szindróma csúcsa, de ez van. Mégpedig a bocis. Megláttam fél éve, és egyből, hogy húúúúúúú, egy ilyen kell!!! Fél évig tartotta magát az én hős racionális énem, hogy dehogy veszek már új pelenkát, kis túlzással ikreket is pelenkázhatnék a készlettel, aztán megszületett Janka, és én pár hétre rá már nyomtam is a megrendelés gombot, mert hát ennyi meló után megérdemlem :) (és egyébként meg bőven megérte az árát, imádom, és Janka is nagyon vagány benne - mondjuk majd nyáron jobban látszik :) )

A másik eset tegnap éjjel történt, mivel már kb. két hónapja csak Aviatrix meg Poppy sapkákat kötök mindenféle méretben és színben (ha átadom az utsót is, lesz róla fotós összesítés :) ), amiket egyébként nagyon bírok, természetesen fellázadt bennem a sapkamán, és elkezdtem újabb gyereksapka mintákat nézegetni. És szembejött egy minta, ami fizetős, de húha, benne van egy mintagyűjteményben, ami 20 minta, és mind nagyon király és cuki és jópofa, és ilyesmi, és 3 órán keresztül itt mocorogtam, kötöttem Zsombor sálját, meg miegyéb, odakatt, á, mégsem, de igen, de nem, lehetséges fonalakat néztem 3 kiszemelthez, á, nem kell most nekünk ilyesmi, csak vissza a sapikhoz, kössem inkább ezt a sálat, mert nem lesz kész, aztán végül csak klikkelődött az a buy now. Nem tudom, mikorra lesz meg az összes legalább egyszer megkötve, meg az is kétséges, hogy ki fogja hordani ezt a sok sapkát - pedig általában a felnőtt méret is benne van :) -, de bakker, akkor sem bánom :) már csak nézegetni is olyan jó őket :)

És akkor remélem, hogy idénre én ezzel be is fejeztem az ilyen impulzusvásárlásokat, még szezon előtt :)

2011-11-16

Otthon, édes... :)

Bori és Zsombor az emeleten játszanak csendbenrendben (fel is írtam a naptárba :) főleg, hogy azért küldtem fel őket, hogy ha rohangálós-ugrálóst akarnak játszani, akkor azt ott, ott kevesebb a sérülési lehetőség), valami szokásos családosat/hercegnőset/valamit, egyszer csak azt hallom:
Zsombor: Menjünk haza!
Bori: De hát itt lakunk!
Zsombor: De ott bent van a traktorom!
Bori: Ja, jó.

Your home is where your tractor is :)))))

2011-11-15

Bátyónak

ott a ködös messzeségben, tessék, egy kis hazai mosoly :)


Utánpótlás 2.

Bori már elég korán elkezdett a kézimunka iránt érdeklődni, konkrétan úgy hímeztem, hogy én böktem a tűt, ő meg kihúzta, nem mondom, hogy hasítottunk, de azért én haladtam valamennyit, ő meg megtanulta, hogy hogyan fogjuk meg a tűt. Aztán én átnyergeltem a kötésre, mint fő tevékenységre, és hiába a lelkesedés, azért ő még ehhez kicsit kicsi, horgolni próbáltunk, egyelőre félreraktuk. Na de hát az xszem az nem annyira bonyolult, mármint maga a technika, végül is azt elkezdheti elsajátítatni. No, gyorsba, Nankával az ölemben csináltam neki gyakorlókartont, kinyilazgattam a haladási irányt, ő meg nekilátott a felügyeletem alatt a böködésnek. És ment neki, nagyon örült, tiszta sikerélménye volt, és nem mellékesen abban a 15 percben béke volt és nyugalom :) Aztán már nem nyilaztam végig, és így is ment, bár kissé akadozva, de aztán rájött a nyitjára a dolognak. Mellékelem az eredményt:

(az x-ek miattam ilyen össze-visszák, mondom, hogy Nankával az ölemben csináltam :) )

És ismét megállapíthattam, hogy a gyerek önbizalma messzemenőkig okés, lévén megcsinálta ezt a 2,5 sort, majd úgy érezte, hogy részéről ezzel a tanulási folyamat le is záródott, és követelte, hogy akkor ő most nekilátna a Dórás párnahuzatnak, ami itt hánykolódik már egy ideje, néha hímzek bele egy kicsit, de leginkább várakozik a sorára. Hiába mondtam, hogy azért az nem is egy level up a jelenlegi tudásához képest, hanem legalább 4-5, ő ragaszkodott hozzá. Odaadtam, belecsomózott néhány szál madzagot, aztán valszeg rájött, hogy hát igen, ez még nem az igazi :)

Szóval utánpótlódik a kézimunkás részleg is, sőt, ha belevesszük, hogy Zsombor meg állandóan piskótát akar sütni, meg tortát, szerintem az a vonal is alakul :D

2011-11-13

Utánpótlás

Megyünk a mamáékhoz, budai rakpart, Hajógyári szigetnél mondom Borinak, hogy
- És itt van a Hajógyári sziget, itt régen hajókat csináltak.
- Hajóóókat?
- Igen. Mostanában meg minden nyáron van itt egy nagy fesztivál, amire régen  anya és apa is mentek, de már nem, mert már nem olyan jó buli
Csend, hallom a fogaskerekek kattogását, aztán egyszer csak:
- Majd én megyek helyettetek, anya!

:))))

2011-11-04

Nanka ébren

És a bizonyíték, hogy néha ébren is van, illetve egyre inkább előfordul, hogy ébren van ÉS nincs mell a szájában :) de mivel úgy egyébként elég sokat alszik, nem csodálom, ha azon röpke időben, mikor nem alszik, akkor eszik. És amíg sokat alszik, nem is bánom :D Sőt, már olyan is van, hogy ébren van, és nem csodálkozva néz, mint eddig állandóan, hogy "hooool vagyooook???" esetleg "miii eeeeez és te ki vaaaagy?", hanem látszik rajta, hogy hoppá, valaki/valami ismerős :)

A képekért köszönet Tének és Marikának.






Türelem tornaterem

Kötni anyukámtól tanultam, még nagyon régen, tizenkevés éves korom körül, és hát... khm... nem voltam valami nagy spíler, a horgoláshoz képest meg kimondottan nehéznek éreztem, szorosan kötöttem, görcsösen, kidugott nyelvvel - emlékszem, anyu mindig cinkelt, hogy "bele ne kösd a nyelved is" :) -, nem láttam át, hogy hogy is épül fel az egész cucc. Nem is szerettem meg igazán, maradtam a horgolásnál, igaz, hogy eleinte csak csipketerítőket horgoltam, mert a mamának csak csipketűje meg cérnája volt otthon, mikor egy nyáron azzal múlattuk az időt, hogy megtanít horgolni :) na de szóval a lényeg, hogy tudtam simát meg fordítottat kötni, meg leláncolni, de nem szerettem. Ugyanakkor meg bökte a csőrömet, egyrészt hogy nem lehetek ilyen béna, másrészt meg - ez már későbbi motiváció - ha nem kötök, esélyem sincs embernek zoknit kötni :)

Aztán sok év múlva Zsombor megszületett, és vele végre sikeres lett a moshatózás, és szembejött egy olyan dolog, hogy gyapjúkülső. Na jó, az én fiamnak ilyen kell, gondoltam, és bár horgolva is működött volna, azért csak több kötött minta jött szembe. És jött a felismerés is, hogy ha valami ideális tanulódarab, akkor a gyapjúkülső az bizony az. Sima, fordított, fogyasztás, szaporítás, szemfelszedés esetleg, stb, és hát méretéből adódóan gyorsan készen van, mégsem egy pulóver kaliber :) Megkötöttem az elsőt, ofkorz rossz fonalból (superwash gyapjú finom meleg ugyan, de AZ ellen nem véd :) ), aztán a másodikat, közben felfedeztem, hogy a "minden fent van a neten" mondat valóban igaz, és kezdtem élvezni a dolgot. Ezután, ahogy nézelődtem, szembejött Gabella gyerekponcsója, és arra gondoltam, hogy igen, én ezt megcsinálom a lánynak! Ez volt 2010. januárjában. Mit tudtam én olyasmiről, hogy fonalmegfeleltetés, meg mifene, nyilván annyi magamtól is ment, hogy vastagabb fonalból nagyobb lesz (az eleve bő minta :) ), de úgy voltam vele, nem baj, legfeljebb sokáig hordja, meg jól alá tud majd öltözni, mégiscsak jobb egy nagy laza pulcsi, mint egy kabát. Vettem Katiéknál fonalat, vastagot, az utolsó 30 dekát, és belekezdtem. Meglepően jól haladtam, bár csíkozni nem mertem, értettem a leírást, láttam, ahogy halad és alakul a dolog, és akkor egyszer csak elfogyott a fonal, pedig a pulcsi még nem volt kész. Érdeklődtem, lesz-e még, lesz, csak majd ősszel. Oké, akkor várunk. Eljött az ősz, és jött a fonal is, csak ebben a színben nem. Vaciláltam, hogy becsíkozzam-e (ujját visszabontva), vagy mi legyen. Végül nem csíkoztam, nem bontottam, elraktam az egészet, és a következő Artesano rendelésnél - immár idén :) - viszont kértem ilyen színűt, és Katiék rendeltek is. Meglett a fonal, elrobogtam érte, több részletben befejeztem, pár nap után blokkoltam is - száradt vagy 3 napig -, majd már csak egy hétig állt itt az asztalon, hogy rávarrjam a gombokat :) Hiába no, ami késik, arra várni kell. Tényleg jó nagy lett, rendesen alá lehet öltöztetni, és bár a próbák során panaszkodott a lány némi szúrásra a fonal részéről, így blokkolás után nagyon finom puha lett. És még évekig hordhatja, max hosszabbra kell kötni az ujját :D remélem, fogja is, eddig eléggé tetszik neki, jobban, mint a kabát :)

Én meg azóta is imádom kötni a fentről lefelé kötött raglán(szerű) cuccokat :)




(mintaleírás Gabellánál, Artesano Alpaka Aran Sunset, kb. 37 dkg)

2011-10-30

Amikor biztos, hogy túltengenek a hercegnők...

Nem tudom, ki mennyire van tisztában a Disney-féle Hamupipőkével, legyen elég most annyi, hogy szerepelnek benne egerek (akiknek a héliumos éneklését azzal hallgattatnám, aki kitalálta), és az egyiket Gusztinak hívják.

Beszélgetjük itthon, hogy fognak jönni a Gusztiék. Zsombor, kezében a cumissal, arcán méla csodálattal, elhaló hangon:
- Gusztiééék? A Hamupipőkéből????

:))))

Egyébként is félelmetes dumája lett neki is, és nagyon kell figyelni, mit mondunk előtte, mert mindent azonnal visszamond, esetleg későbbre is elteszi, pl. simán közli a nővérével, mikor az rinyál, hogy "Mész a kecskékhez!" :) Múltkor mentek fel az emeletre játszani, utánuk szóltam, hogy "De nincs balhé!" mire a töki a lépcsőről visszaszólt, hogy
- Igen, anya, és nem is öljük meg egymást!

Most már két gyerek szája miatt foghatjuk a fejünket :)

2011-10-23

Nanka alszik

Nyitott szemes kép majd lesz, most ezek vannak. Ilyenkor még olyan nagyon tudnak aludni :)



Szüret

Lemaradt a szüreti bejegyzés. Kárpótlásként csatolok egy videót is ami bizonyítja, hogy a szüreten minden élő munkaerő igénybe lett véve, hogy a szőlő a megfelelő helyre kerüljön (kinek mi a megfelelő)…

2011-10-21

Nanka 1

És megint kezdődik :)

Szóval akár hiszem, akár nem, Nanka immáron 1 egész hónapja van idekint, ez egyik pillanatban "te jó ég, már egy hónap", a másikban meg olyan, mintha már ezer éve itt lenne velünk. Az 56-os ruhákat úgy kb. másfél hét után elpakoltam, amúgy is kezdtek igen pásszentosak lenni, de a mosható pelusok végképp betettek nekik, hát ennyi időre kár volt elővenni őket. Szerdán 4470 grammnak mérték, ami ha azt vesszük, hogy 3540-nel engedték haza, igen szép teljesítménynek mondható szerintem. Végigér a kiskádban és a félbehajtott szopis párnán. A demo program már lefutott, most már kezd rendszer is lenni az evés-alvásban, és vannak határozottan rossz napjai, de éjszaka szerencsére még mindig nyugis a helyzet (kopkopkop). Senkire nem hasonlít, de tényleg, főleg nyitott szemmel, ember szerint ez nekem gáz ugye :) de hát rám sem hasonlít semennyire sem, el nem cserélhették, szóval nagyon kíváncsi vagyok, hogy a későbbiekben hogy alakul ez a hasonlítás-dolog. Fürdeni természetesen imád, baromi felháborodottan tud nézni, mikor kiveszem a kádból, hogy "héééé, micsinász, hát nem tudod, hogy ez a nap fénypontja????", a sapkákat meg természetesen utálja, mint minden normális gyerek :) Szintén kopkopkop, hogy a pocak is okés, egyelőre nincs jele, hogy bármi, amit eszek, nagyon megviselné. És hát ő az első gyerek, akivel meg sem legyint a tejválság, minden első gyerek elé kéne egy sikeresen szoptatott nulladik, és máris nem lennének szoptatási problémák, asszem, azok után, hogy Zsomborral összejött, annyira természetesen jött az egész dolog, hogy csak na, fel se merült, hogy gáz lesz (a következőnél meg már a szülés lesz ilyen laza, hehe :DDD) Boriékat kicsit megviseli azért, akárhogy is lelkesednek, de most már lassan visszakerülünk a rendes kerékvágásba, és akkor talán a lelkük is kicsit visszabillen.


Hát egy egy hónapos babáról nagyon mást nem lehet írni, majd varázsolok fényképet a senkire sem hasonlító Nankánkról.

2011-10-20

Élmények a hátsókertben

- Anya, és láttam ott hátul a Csikósszolgáját (az egyik fiúkecske, Desiatoból lényegült át :) ), ott lógott, csukva volt a szeme, és HIMPALÓBÁZOTT!!!!

Megoldás: kecskevágás van folyamatban :)

Bori kalandjai az ovis fotós bácsival

Ez egy képes poszt lesz, előre szólok :) Bori-rajongók előnyben.

Szóval ugye vannak az ember életében spontán fotók, meg vannak a beállított fotók, és ezeken belül is vannak az intézményi beállított fotók. Szerintem mindenkinek vannak ezek között olyanok szép számmal, amik... hát... nem túl előnyösek :) esetleg egy-két vállalható is, még jobb esetben néhány igazán kedves-aranyos. Ennek fényében azt hiszem, Bori eddig egész jól megúszta az ovis fotós bácsival a kalandokat :) Ím, időrendben.












2011-10-11

Kísérleti majmok

Tegnap mindkét nagy gyermekem úgy viselkedett, mintha valami elcseszett kísérletben lettek volna majmok, erőteljesen őszültem. Bori nem volt hajlandó oviba menni, jó, mondta apa, ők mennek a tökivel, mert hát más dolguk is van még, erre Bori elkezdett visítani, jó, lányom, de akkor öltözzél, nem, nem öltözök, soha-soha nem megyek oviba, jó, mi megyünk, NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEM én megyek oviba, én vagyok beiratkozvaaaaaaaaa, jó, akkor öltözz, neeeeeeeeeeeeeem....... majdnem végtelenítve. Valahogy azért elindult, nagy hüppögéssel, meg mindennel. Hazajött a transzfer, Zsombor ott folytatta, ahol a nővére abbahagyta, főleg, miután ember lelépett dolgára, felváltva, illetve időnként szimultán üvöltött, földön fetrengett és dobált mindent szanaszét, csapkodott, toporzékolt, stb. Délután lenyomtam aludni, amiből ismét üvöltve ébredt, hogy neki apakeeeeeeeeeeeeell, apakeeeeeeeeeeell, keeeeeell apaaaaaaaaaaaaa, 20 perc után ruhástul beállítottam a zuhany alá, ugyanis nem lehetett vele kommunikálni, hiába is próbáltam megértő meg megnyugtató lenni. 5 perc alatt lehiggadt, és meg lehetett vele beszélni a dolgokat. Összes mázlim, hogy Janka mindezt végigaludta, a tündérlány, Zsomborral meg összebújva ücsükéltünk. Aztán megjött a nővére, apa el szülőire, és 10 perc nyugi meg egymásnak örülés után ismét jött a visítás, a fő ok most egy adag gyurma volt, a végén már Nankust is macerálták, aki pedig éppen próbálta volna a fürdés előtti kis plusz alvását abszolválni, még a mosogatógép kipakolása sem térítette el őket, pedig arra általában kaphatók, legalább az egyikük, és akkor a másik addig nyugiban van, és jó esetre el is felejtik a végére, hogy mi volt a balhé, na nem, most nem. Úgyhogy Nanka anyára, a nagyok közt igyekeztem szétcsapni, mert már testi fenyítést alkalmaztak egymáson, megvacsoráltattam őket, Nanka felébredt, megfürdött - közben csak kétszer kellett kiüvöltenem a fürdőből, hogy a nagyok szálljanak le egymásról, de azonnal -, aztán mire apa megjött, már egész baráti volt a hangulat.

Úgy dőltünk el este, mint egy zsák. Én legalábbis mindenképp. És nagyon régen örültem ennyire napvégének.
Pffffffffff.

Videóznom kellett volna, és eladni az egészet óvszerreklámnak.

De inkább csak egy fényképet mutatok, azt is azért, hogy valami pozitív felhang is legyen benne :) Ím a szegény, hányattatott sorsú Nanka :) (a csodálatos, fantasztikus, pihepuha manózöld Girában, imádom)


2011-10-05

Főcím, éééés csapó!

Üdvözlünk mindenkit. Önök most "Amit mindig is meg akartál kérdezni, de sosem merted, vagy nem volt kitől" rovatunkat olvassák.

A mai napra kisorsolt kérdés: Mi lehet a traktor kipufogójában?

A válasz pedig: Ez!:




Köszönjük figyelmüket, reméljük, továbbra is velünk maradnak. Mi magunk is izgatottan várjuk, mi lesz vajon a következő kérdés, amit mindig is meg akartunk kérdezni, de sosem mertük, vagy nem volt kitől - vagy esetleg nem is tudtunk arról, hogy minket ez érdekel.

További szép napot!
:)

2011-10-03

És már megint szőke...

Bori szobájának bútorozottsága áll 1 db könyvespolcból, 1 db játékkonyhából, 1 db komódból, 1 db matracból, ami a földön hever, és mindenki matracnak hívja, és 1, azaz egy db ágyból, amit bár rendeltetésszerűen nem használunk, de ettől még mindenki ágynak hívja. Este megyünk fel, keresi a kívánt mesekönyvet, én láttam, hogy az ágyon van, de már fekszem a matracon, nincs az az isten, hogy feltornázzam magam :) szólok neki, hogy "Az ágyon van cicám".

És erre elkezd tanácstalanul körbenézni a szobában.

- Mondom, az ÁGYON!
- Az ágyon???
És továbbra is csak nézelődik.

Pedig esküszöm, tudja, mi az az ágy!

Jáháháj.

Nankus

Ahogy Zsombor hívja :)
Még fut a demo program, kb. 2 órát eszik, 4-et alszik, éjjel nagyjából nyugi van, igazából ha mell van, nyugi van :D azért néha már egész hosszú percekig elnézelődik, látszik rajta, ahogy tűnődik, hogy mijafene, hol vagyok, és hogy kerülök ide egyáltalán??? :)



2011-09-28

A Janka-maraton, avagy egy nem egészen szándékolt, de nem is totál véletlen VBA2C*

Ez a szülés is a kétcsíkosnál kezdődött, és nagyon-nagyon hosszú út volt a két örömteli pillanat között.

Két császár után az ember tényként kezeli a harmadikat. Sőt, tényként kezeli, hogy a harmadik egy 38-39. heti preventív programcsászár lesz, hiszen ez az általánosan elterjedt protokoll, s míg egy császár utáni hüvelyi szülésről szerencsére egyre többet hall az ember, két császár utániról, hááát… itthon semmiképp sem hétköznapi dolog, az már biztos.

Azt tudtam már a legelején, hogy terminus előtti programcsászárt nem akarok. Nem azért, mert nem lázadtam ki magam tinikoromban, vagy mert azt hiszem, hogy jobban tudom, mint az orvosok, hanem szimplán azért, mert már volt egy programos meg egy vajúdós-császáros gyerekem, és zongorázni lehetett a különbséget mind az ő oldalukról, mind az enyémről. Eddigre már olvastam annyit a témában, hogy tudjam, alapesetben nincs semmi különös orvosi indikációja a harmadik császárnak azon kívül, hogy itt így szokás, de mivel máshol meg máshogy, és még csak rossz statisztikákat sem tudnak felmutatni, valahogy ez a szokás-dolog nem győzött meg a program törvényszerűségéről. Ennek szellemében kerestem, és találtam is orvost, aki garantálta, hogy terminusig nem vágunk, be is jegyeztük szeptember 16-ra a műtétet, ha addig nem indulna meg, hiszen magával a császárral nem volt problémám, két nagyon jól megélt császár van a hátam mögött, amik eredménye két remek gyerek. Közben haladt a terhesség, rágtam magamban az előző szülést, és egyszer csak bevillant, hogy mi az, ami hiányzott: a nyugodt együttvajúdás emberemmel. Akárhonnan is nézzük, semmiképp sem arra számítottam, hogy x órán keresztül leszek egyedül a nem is tudom, hány személyes vajúdóban. Már Borinál is együttszülésre készültünk (a mai napig emlékszem emberem arcára és hangsúlyára, ahogy megkérdezte, mikor biztos lett a császár, hogy „és mi lesz az apás szülésünkkel?”), de még Zsombornál sem jött össze igazán, leszámítva az infúzió lecsöpögésének idejét. Egyre inkább biztos lett, hogy szeretnék a császár előtt vajúdni, minél tovább, de hogyan és hol? Hiszen azért két császár után az ember lánya nem áll neki asszisztálatlanul vajúdgatni otthon, bízva a jószerencsében, ha kórházba megyünk, akkor viszont tolnak azonnal a műtőbe. A hogyan és hol keresése közben sokat beszélgettünk Viktorral, mert nekem kellett az, hogy támogasson, másképp nem is mernék belevágni, és ekkor ismerkedtünk meg Nórával és a Hipnoszüléssel is. Nagyon sok mindent segített letisztázni magamban, sokat gyakoroltam, és teljesen biztos voltam benne, hogy ha kell, a kocsiban megszülöm ezt a gyereket gond nélkül. Végül aztán arra jutottam, hogy az a teljesen biztos és tisztességes megoldás, ha olyan orvost keresek, aki nem vág azonnal, és támogatólag áll egy esetleges hüvelyi kimenetelhez is – hiszen a vajúdás végén szülés van, akármilyen úton is. Így kerültem a 29. hét környékén UA-hoz, és ennél jobb döntést nem is nagyon hozhattam volna (tudtam volna róla Zsombornál, most lehet, hogy nem két császár után mentem volna neki az egésznek). A kiszemelt, hatalmas CSUSZ tapasztalattal bíró szülésznőt sajnos nem sikerült felkérni, mert már tele volt a naptárja, jött viszont Nóra dúlának, így megvolt a csapat, még a helyettesek is, mert biztos, ami biztos, volt közben szabadságolás, meg mi szem-szájnak ingere. Kórházi pakk jó előre bepakolva, és akkor várakozás, hogy beinduljon, hogy mi is beindulhassunk, hogy aztán Jankánk valamilyen úton-módon kibújjon.

Szeptember 1-én valami beindult, ezt 2-án doki is megerősítette. Izgatott várakozásba csaptam át, figyeltem magamat, örültem minden jóslónak, de semmi nem történt. Hetekig ment a cicázás, most feljebb, most lejjebb, most fájdogál, most semmi, terminus jött, majd ment, én borzalmas házisárkány üzemmódban nyomtam – az izgatott várakozásból türelmetlenség lett, töméntelen csípős tésztával és fűszeres teával, meg egyre gyakrabban támadó kételyekkel, hogy mi van, ha fejben nem fogok tudni szülni, mi van, ha azért nem indul, mert én blokkolom valamivel, mi van, ha esélyünk sem lesz, ha indítani kell, stb. Annyira biztos voltam benne, hogy elindul terminus előtt – és még biztatott is a piszok -, hogy teljes csalódás volt minden egyes eseménytelen nap.

20-án hajnali fél négykor felébredtem, és nem tudtam visszaaludni, már megint hidegfront volt, és nálam még mindig semmi jele nem volt, hogy itt gyerek lesz. Már elő voltam jegyezve másnap estére UA-hoz egy vizitre. Megszűnt a székrekedésem, de már nem gondoltam erre úgy, mint szülésindulást jelezhető tünetre. Aztán délután mákos guba készítés közben éreztem, hogy valami alakul, de nem mertem bízni benne. Mire ágyba kerültünk, már stabil 10 perces fájásaim voltak, na de volt már ilyen, és simán elaludtam tőle, szóval úgy voltam, hogy próbálkozhatsz haver, már nem dőlök be neked. Viktor vitte a kicsiket aludni, de Zsombor mellém akart jönni. Nem örültem neki, de ez őt nem érdekelte :) jött, és feküdt, és ficergett sokáig. Amint elaludt, és nyugi lett körülöttem, a következő fájásnál éreztem, hogy reped a burok. Szóltam embernek, hogy helyzet van, pihenjen, majd szólok, ha lesz valami komolyabb esemény. SMS Nórának, zuhany, várakozás, megerősítő állítások hallgatása, pihenés a kanapén. Közben ember is lejött, nézett valami filmet, de én nem sokat fogtam belőle. Nagyon hamar nagyon stabil 5-6 percesek lettek, fájásoknál az asztalnak támaszkodtam, Viktor masszírozta a derekamat, közben elképzeltem, ahogy nyílok kifelé. Nem kellett sok idő, elkezdtek sűrűsödni, már inkább 3-4 percesek voltak. Megittam a maradék teát, Viktor bepakolt a kocsiba, összeszedtem a gyerekek cuccát, és döntöttem, indulunk.

Boriék kiszálltak a papánál, mi meg haladtunk tovább, de sajnos csak a kocsival, az út engem teljesen megakasztott, kezdtek ritkulni és gyengülni a fájások. A kórháznál fél egy körül találkoztunk Nórával, és megrohamoztuk a szülészetet. Az ügyeletes szülésznő nem volt elragadtatva a lehetőségtől, hogy megismerhet, de lehet, hogy csak az volt a baj, hogy az éjszaka közepén felébresztettük. Gyors vizsgálat, és egy nagyon kedves, feledhetetlen „Pffff, hát ez a méhszáj teljesen reménytelen” hangzatú üdvözlő mondat után betessékelt minket egy szülőszobába, rám rakta a ctg-t, és kiment. Szerintem nem nagyon kell részleteznem, hogy éreztem magam ezután, kezdett kísértetiesen hasonlítani Zsombor születéséhez. Emlékszem, még az is megfordult a fejemben, hogy mi a fenét keresek én itt, csak foglalom a helyet azok elől, akiket nem írt még le az orvostudomány. Pár perc múlva visszajött a szülésznő, hogy na 10 percem van dönteni, mit akarok, mert más papírokat kell kitölteni császárhoz meg hüvelyihez. Én a több opciót magában rejtő hüvelyit választottam – hiszen ha a császárt kérem, annak tuti nem lesz más vége, míg a hüvelyi végződhet császárral. Nóra csodatáskájából előkerült egy forró vizes palack, ami beköltözött a derekamhoz, és nagyon jó barátom lett, mert bár ekkor ezt még nem tudtam, de én bizony derékban vajúdtam – a hasamat szinte nem is éreztem, viszont a derekam-keresztcsontom minden egyes fájásnál millió apró darabra hasadt.

Kb. 2 órába telt, mire kezdtem visszarázódni, és újra ott tartottam, mint amikor elindultunk. Jöttek a fájások, én pedig két fájás között maximálisan pihentem és relaxáltam. Úgy 4 óra magasságában teljesen-totálisan elvesztettem az időérzékemet, innentől eléggé összefolynak a dolgok. Közben vizsgáltak még, 4 centi, éljen, a neheze megvan. Lassan kialakult egy rituálé is, én relaxban, fájás jön, nyúltam emberért, ő fölém hajolt, én szorítottam, fájás el, én vissza teljes relaxba. Nem egyszer egy-egy ilyen pihenés-hullám után meglepve láttam, hogy mennyi idő telt el, így utólag biztos vagyok benne, hogy ezek mentettek meg attól, hogy totális kifáradás legyen a vége. Valamikor megvirradt, valamikor műszakváltás is volt, és az egyik relaxból arra néztem fel, hogy egy kedves, mosolygós szülésznő áll az ágyam mellett. Bemutatkozott, és még a Nap is fényesebben kezdett sütni, ő volt Ági, akit nem sikerült felfogadni, és egyébként nem is ügyel a kórházban, csak egy törött lábnak köszönhetem, hogy ott volt – és Jankának, hogy pont most akart elindulni kifelé, a két ügyeleti napjának egyikén. Megjegyeztem, hogy hát nem haladunk túl jól, mire közölte, hogy dehogynem, már maga a tény, hogy burokrepedés után ilyen szépen beindulnak maguktól a fájások, már az is nagy haladás, de egyébként még hatékonyak is. Én visszakerültem a relax-fájás-relax körbe, egyszerűen nem hittem el, hogy már ennyi ideje bent vagyunk, és még mindig „csak” ennyi a haladás, más ennyi idő alatt nemhogy megszül, de már a gyermekágyon szoptat. Néha valahogy kibotorkáltunk emberrel pisilni, néha próbáltunk testhelyzetet váltani, már amennyire a ctg engedte, Viktor és Nóra minden nyökögésemre nyomták a derekamra, hasamra a forró vizes ruhát, törölgették az arcomat, itattak, nyomták belém a szőlőcukrot. Viktor biztatott, hogy nagyon ügyes vagyok („fenét vagyok ügyes, ha ügyes lennék, már kint lenne”), és szó nélkül hagyta, hogy minden egyes fájásnál letörjem a derekát, Ági biztatott, hogy nagyon-nagyon jól haladunk, Nóra biztatott, hogy már nagyságrendekkel jobban állunk, mint akár csak pár órája, és jól csinálom, és én eme szupercsapat közepette csak azt voltam képes mondogatni minden előzetes gyakorlás és készülés ellenére, hogy nem megy, nem bírom, nem fogom bírni, béna vagyok, fáradt vagyok, és különben is, valaki vágja ki belőlem ezt a gyereket, és ezt képes voltam órákon keresztül művelni. Hiába tudtam tiszta pillanataimban, hogy lehetne ezt hatékonyabban meg jobban csinálni, egyszerűen mikor jött a fájás, nem a tudatos énem irányított, és a tudatalatti úgy látszik, nem volt annyira biztos a dolgában. 5-6 centi környékén kaptam No-Spa zselét, mert maradt egy kis pereme a méhszájnak, ami az istennek sem akart elsimulni. Egyszer zuhanyozni is voltam, de nem dobott sokat a dolgon, egyetlen dolog maradt, a fájások közti tökéletes relaxáció.

Valamikor megjött a doki is, biztos ami biztos, rákérdeztem, nem lehetne-e vágni, de azt mondta, nem lát rá orvosi indokot, és nem, az hogy én alkalmatlannak érzem magamat erre az egészre, az nem orvosi indok. Jó, hát végül is ezért választottam őt, vagy mi :) Nekem már fogalmam sem volt, mi történik, mikor, és ki csinálja. Rémlik, hogy megvolt a teljes tágulás, de az a fránya perem… kaptam egy No-Spa szurit is, csak hogy teljesebb legyen a portfólió, és a doki is „rásegített”, fájás közben tartotta a peremet, hogy átbukhasson rajta Janka feje. Hogy mondjam finoman, nem örültem neki. Felajánlották, hogy térdeljek fel, és támaszkodjak az ágy fejére, az korábban is jobb volt, de csak ingattam a fejem. Tudtam, hogy maga a fájás jobb úgy, de már nem bírtam volna tartani magam, és úgy a fájások közti pihi sincs meg. Oldalaztattak, négy fájás egyik oldalon fekve, négy a másikon, borzalmas volt. Egyszer aztán Ági megvizsgált, és közölte, hogy nos, most már ez a baba itt fog kijönni, úgyhogy nagyon ide kéne koncentrálni, és minél hatékonyabbnak lenni, hogy minél előbb kibújhasson. És akkor hirtelen helyrezökkentek a dolgok, mert világos lett, hogy rinyálhatok én tovább, de teljesen feleslegesen tenném, nincs több kiskapu, és innen csak rajtam múlik, hogy meddig tart még ez az egész. Persze az elején volt egy kis rinya :)  főleg, hogy megint oldalazni kellett, és az semmivel sem lett jobb, de az addigiakhoz képest asszem, egész pozitív lett a hozzáállásom. Az első toló is így oldalfekvésben ért, meg is lepődtem, akkor fel sem fogtam, hogy ez már AZ, csak kiáltottam, hogy nyomni kell, mondták remek, nyomjak. Akkor meg azt kiáltottam, hogy jön minden, mondták nem baj :) nekem bevillant egy másik szüléstörténetből, hogy „úrinőként nem lehet szülni”, és hagytam, hogy jöjjön, aminek jönnie kell – nem tudom, tényleg jött-e. Doki megint megvizsgált, hát az a perem, az nagyon kis ragaszkodó, mindjárt segítünk rajta, és a következő tolónál tágította-tartotta vissza a peremet. Teljesen komolyan mondom, hogy a fájdalom új dimenziója nyílt meg  előttem, ha a tolófájás közbeni kézzel tágítás bárhol, bármikor, bárkin alkalmazható lenne, tuti, hogy a vallatótisztek kedvenc 5 módszere között találnánk. És azt sem tudtam, hogy tudok így üvölteni, elsősorban nem hangerőileg, bár úgy sem volt smafu, hanem ennyire ösztönből, mélyről jövően. Szerintem megremegtek az ablaktáblák. Szerencsére több ilyen nem kellett. Megbeszéltük, hogy is kéne hatékonyan nyomni, de csak nem volt jó, mert nagyon összehúztam a fenekem, és szelektíven nem lehet szülni, úgyhogy guggolás az ágyra, és 2-3 fájást így abszolváltam, hogy érezzem, mit is merre. Azt hiszem, megértettem. Janka nagyon lassan jött, az idő meg nagyon ment, esélyem nem volt feltérdelni, már totál kész voltam, úgyhogy a végső esetre tartalékolt combfelhúzásos módszer következett. Némi körtánc kísérte, szerintem mindenki támasztotta mindenemet legalább egyszer, én meg kapaszkodtam a térdembe, és nyomtam, mint a gép. Egy fájás alatt általában 3 jó nyomás fért bele, szerencsére sikerült jó helyre is nyomni, minden erő oda ment, ahova kellett neki, és mikor éreztem, hogy vége a fájásnak, szóltam, hogy nincs több, és hátradőltem pihenni. Közben mondogattam, hogy „Gyere már kifelé” meg hogy „Hej, lányom, ha egyszer a kezem közé kerülsz!”, meg volt néhány „Sose fog már kijönni” is, de inkább csak hallani akartam, hogy „Deee, ki fog” :) És Viktort kérdezgettem, hogy tényleg látszik-e a feje, mert ha ő laikusként látja, akkor tényleg jön :D Nóra is támogatott, ontotta a pozitív gondolatokat, mantrákat, és ott és akkor tényleg éreztem is, hogy használni tudom őket. Hogy már tényleg elhiszem, hogy én itt most gyereket szülök, és igen, érzem, hogy minden egyes fájással közelebb vagyok a babámhoz, és hogy hamarosan átölelhetem őt.

Akármilyen hatékonyan nyomtam, még mindig lassan jött, sokat csúszkált vissza, pedig a doki már a hasamat is nyomta két nyomás között, hogy ne csússzon annyit vissza a lány. Ági közben – mint később megtudtam – kiszaladt a gyógyszertárba olajért a gátvédelemhez, sőt, egy ponton a doki egy esetleges-talán oxy utalását is nagyon határozottan, de diplomatikusan leszerelte. Szóval védték a gátat, én meg nyomtam, mert úgysem tudtam mást csinálni, mikor egyszer csak felmerült, hogy bő olajlocsolgatás ide, lassan érkező gyermek oda, bizony picit vágni kéne, mert nem olyan fényes a helyzet szövetileg. Bólintottam. Ezután még pár fájás, már megfoghattam a búbját, a ctg-n folyamatosan látszott, hogy a szívverése még csak le sem esik nyomáskor, a hasamon meg látni lehetett, ahogy ő is nekirugaszkodik, igyekszik kifelé. Minden nyomásnál jött a biztatás, hogy ez az, nagyon jó, mennyit jön, már kint a búbja, már nem csúszik úgy vissza! Még jó pár nyomás kellett, de egyszer csak teljesen kibukkant a feje, amit általános döbbenet követett, mikor még a teste kibújása ELŐTT felsírt – innen már csak egy pici nyomás, és 16:34-kor kicsusszant teljesen, kicsit lilán és nagyon hangosan :) El sem hittem, hogy tényleg sikerült, hogy itt van, kint van, vége van, gyorsan adták is. Pár másodperc alatt szép egészséges rózsaszínre váltott, és csak tiltakozott az egész eljárás ellen :) Csak fogtam és néztem, annak is csak félig voltam tudatában, hogy kijött a lepény is, és nem győztem hálálkodni Viktornak – annyi, annyi mindent akartam mondani neki ott és akkor, de csak arra futotta, hogy „Köszönöm, nagyon köszönöm”, és csak reméltem, hogy tudja, mennyi minden van most ebben.

Betapintásra odaadtam bőrkontaktolni Jankát az apjának – aki most már elmondhatja magáról, hogy köldökzsinórt is vágott, nem csak kecskét :) - , volt némi burokmaradvány, ami nem akart kijönni, de ezt a problémát a doki gyorsan orvosolta. Heg tökéletesen ép maradt, kaptam egy nagy lövet lidocaint az alfelembe, meg némi infúziót, mert igen sok vizet veszítettem – a hálóingem mellett ember pólóját is csatakosra izzadtam-, ded vissza hozzám, és kezdetét vette a kézimunkaszakkör. Közben a lány szopizott ezerrel, mint aki már időtlen idők óta ezt csinálja, a felnőttek meg megbeszélték a számadatokat: 19 óra vajúdás, kb. 2,5 óra kitolás, 11-es apgar :D. Úgy egy óra múlva elvitték Jankát méredzkedni, így újabb adatokkal bővültünk: 3900 gramm, 60 centi, 37-es fejkörfogat. Úgy másfél óra varrogatás után késznek nyilvánítottak – a gátmetszés ellenére azért volt repedés is-, doki elköszönt, nekünk meg még volt fél óránk a szülőszobán. Aztán átkerültem a gyermekágyra, Jankát közben elvitték megvizsgálni, Viktor meg elrohant valami rendesebb kajáért. Mikor visszatért, indítványoztam egy zuhanyt, amiből annyi emlékem van, hogy elzárom a vizet, kilépek, majd a következő kép, hogy ember szelíden rázogat, és kérdezgeti, hogy hallom-e, meg hogy mennyit mutat (kettőt, egyébként :) ), iggggen, kérem, nagyon szépen sikerült beájulnom. Kitámogatott, lefektetett, nyomtam a szőlőcukrot, csokit, kekszet, bármit, és ittam-ittam-ittam. Viktor közben elköszönt, neki is hosszú napja volt, sőt. Mikor nem fért belém több víz, fogtam magam, és HASRA FORDULTAM! Óóóóó, micsoda érzés egy notórius hasonfekvősnek sok hónapnyi kényszerű, meg tizenpár óra fájdalmas háton fekvés után hasra feküdni, nem pedig még 8 órát várni mozdulatlanul, hogy valaki jöjjön felállítani, és akkor megint még hetek-hónapok kérdése az a hasalás. Prájszlesz, de komolyan. SMS-ek, egyéb értesítések, és már hozták is Jankát, aki makkegészséges volt, és gyönyörű, odarakták mellém, és így is maradtunk :)

Nagyon hosszú, de minden nyenyergésem, meg a különböző beavatkozások ellenére nekem szép szülés volt, rengeteg tanulsággal, amiket még le kell vonnom, helyükre kell tennem magamban. Kicsit talán… nem is tudom… mérges?... vagyok magamra, amiért én, aki ha belelép egy vödör lócitromba, képes örülni annak, hogy milyen fasza vödröt talált, a világ legszuperebb segítői mellett csak annyira voltam képes, hogy fájjak és nyavalyogjak – bár Ági szerint azért még messze voltam a hisztisségtől :). Érdekes volt a dinamika is, az elején mindenki bízott bennem, csak én nem, a kitolásnál meg a segítőkben fogalmazódtak meg kérdőjelek, én meg teljesen magabiztosan nyomtam, hogy innen most már megcsinálom. Kicsit olyan volt a szülés is, mint sok minden az életemben a szakdolgozat írásától kezdve a Matyi Nagy Átlépőjén keresztül az eltévedős Túlélőig: húzom, halasztom, próbálok kiskaput keresni, majd mikor már nincs más lehetőség, akkor onnantól összeszorított foggal, baromi hatékonyan és gyorsan megoldom a dolgot. Talán „jobb” lett volna két rossz császár után nekivágni, hogy fel se merüljön bennem a lehetőség a császárra, nem tudom. Talán mégsem vagyok annyira született optimista, vagy még annál is kevesebb önbizalmam van, mint gondoltam, ki tudja. Szóval hagyott néhány kérdőjelet a dolog.

De akikre egy rossz szavam nem lehet, ellenben nem tudok elég hálás lenni nekik, az a csapat. Ági és UA tényleg maximálisan támogatóan állnak az egész témához, lám, én csak vajúdni akartam kicsit :) bárki más már órákkal a vége előtt vágott volna valami táblázatra vagy ilyesmire hivatkozva. Nóra egy tündér volt, abszolút háttérben, de totális segítő jelenléttel, azt tette, amit kértem, amit kellett, akár forró víz volt az, akár pozitív szuggessziók. És bár a Hipnoszülést magára a fájdalomra nem tudtam alkalmazni – de biztos vagyok benne, hogy a hiba az én készülékemben volt, lásd feljebb -, a két fájás közti teljes-totális pihenés nélkül biztos, hogy nem ez a vége. Köszönöm a kitartását.

És végül, de nagyon nem utolsó sorban a párom, akire nincsenek szavak, szimplán fantasztikus volt, ott volt, biztatott, támasztott, egy pillanatra sem hagyott magamra, figyelt, tartott, lélegzett velem, szeretett, pedig biztos, hogy neki sem volt könnyű. Remélem, hogy nem ijesztettem meg nagyon, hogy nem marad neki rossz emlék, és remélem, tudja azt is, hogy mennyire nagyon szeretem.

_______________________________________
*VBA2C: két császár utáni hüvelyi szülés (vaginal birth after two caesareans)

Falusi reggel


2011-09-21

Janka megérkezett

Ma 16:34-kor megszületett 3900g és 60 cm-es paraméterekkel. Baba, mama jól vannak. (többet majd később)

2011-09-06

Szeptember 06.

Ez a dátum azt jelenti, hogy Bori ma volt ebben a tanévben negyedjére oviban. Meleg volt, meleg van, semmi őszi nyányó.

De azért ez a négy nap arra pont elég, hogy ma tökig taknyosan hozzam haza.

Anya, kezdőőőődik..... ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!

2011-09-05

Nyenyergés

Ez most egy nyenyergős bejegyzés lesz, mert már nem tudok kínomban micsinálni.

Szóval Jankával minden oké, 4 kiló körüli gyermek lesz ő is, ez annyiban pozitív, hogy ezek szerint én viszont fogytam a terhesség alatt, lévén a gyarapmányom kevesebb, mint a gyerek (+kiegészítők) :) Múlt hét csütörtök délutánja óta vannak események, orvosilag is megerősíttetett, hogy készül valami, már legalább kétszer filóztam, hogy most megyünk vagy nem megyünk, de mivel sikeresen elaludtam, így aztán elég biztos volt, hogy ez még nem az. De most már nagyon unom, mert kb. azóta totál használhatatlan vagyok, már az oviba ki-be séta is felér egy Everest-túrával, türelmetlen vagyok nagyon a másik kettővel, meg úgy egyébként is, sehogy nem jó feküdni, ülni, állni, semmi, csak ténfergek, szétszórt vagyok, stb, szóval most éppen nagyon utálom már magamat, és nagyon szeretnék már szülni, de persze nem kívánságműsor...

És ez még hetekig eltarthat, na ez a legrosszabb része....

Tipikus "még a szar is szar" állapot.

Eh.

Reménykedem a mai hidegfrontban, bár ugyanezen front egyelőre még csak a gyerekeim terén mutatott hatást, mind a kettő tiszta zakkant... csak hogy jó legyen nekem tutira :)

2011-08-31

Amorózó

Vasaltam Bori nyári ruháit, és Zsombornak is fel kellett próbálnia persze egyet-kettőt (lánynak is nagyon szép lenne, hejj :) ), és itt ugrált utána örömködve, hogy "csini vótam, csini vótam" :) és erről eszembe jutott a következő eset:

Szuperpótnagyinál voltunk, beugrásilag, aki nem győzte dicsérni a gyerekeket, hogy nahát, milyen csinosak vagytok, Bori, te is nagyon, meg Zsombor is milyen csinos, nahát! Bori csak vigyorogva nyugtázta a dolgot, Zsombor azonban a kanapénak támaszkodva, leírhatatlan pillantást és vigyort vetve Marika felé a következőt bökte ki:
- Te is csinos.

:)))))) Szerintem nekem is kell egy sóspuska :D bár én még mindig bevethetem a "kiállhatatlan anyós" kártyámat, muhahaha :D

Vallomások

Zsomborkánk legújabb produkciója, hogy megáll az ember előtt, elvigyorodik, átöleli, esetleg az ölébe mászik, és a nyakába borul, majd szemünkbe néz, és gyönyörű szépen artikulálva, kis mosollyal a szája sarkában közli, hogy
- Anya/apa, szeretlek!

Mi meg szép csendben olvadozunk, és nem a melegtől :)

2011-08-30

Tapasztalat

Tegnap este megállapítottam, hogy 14 tyúkot, 5 birkát meg 6 kecskét lényegesen egyszerűbb és idegkímélőbb művelet "ágyba dugni", mint 2 db 5 éven aluli gyermeket.


Zuramnak

Bocsi mindenkitől a nyálzásért (bár AM-t azért nem sorolnám be egyáltalán a nyálzósokhoz :) ), de egyrészt már erősen hormonvezérelt vagyok, másrészt itt ülök és várok (és aggódok kicsit, mint ilyenkor mindig), harmadrészt meg már tök régen be akartam rakni ide.


Szóval a Zuramnak. A szövegértési problémákon meg majd átlendülünk :)





2011-08-28

Békés, nyugodt vasárnap reggel, családi körben... hja kérem :)

Az egész azzal kezdődött, hogy felkeltünk :)
Aztán legyen reggelire szalonnás tojás. A meleg reggeli általában (mindig :) ) emberem reszortja, gyerekek körégyűlnek, hogy segítenek a tojást adogatni, stb. És akkor...

Bori a maradék tojásokat akarta visszarakni a hűtőbe, de nem sikerült, a tartó a padlón kötött ki. Oké, nem tragédia, ami menthető volt, mentettük, ami nem, elkezdtük feltörölni. Közben elmentem felmosóvizet engedni, zuhany a vödörbe, vödör fülével megtámaszt, biztos, ami tuti, majd vissza a konyhába. Ott közben sült a tojás, meg törlődött a földről, no, mondok, elég már a víz, vissza a fürdőbe, és mit látok, természetesen az a nyüvedék zuhanyfej megfordult (ahogy eddig még sosem), és kb. 15x annyi vizet nyomott kifelé, mint a kölykök eddig összesen. Elázva minden, ami hatósugáron belül volt, mint pl. fürdőszobapolc, néhány törölköző, padló. Tehát én átálltam fürdőszoba-mentő üzemmódba, ember közben Borival karöltve folytatta a konyha tojásmentesítését, persze közben a reggeli sül, én iszonyat sebességgel próbálom felitatni a vizet minden szóba jöhető tárggyal, lett légyen az törölköző, tetrapelenka, felmosórongy, akármi, polcról mindent gyorsan bedobáltam a mosdóba, csempe letöröl (úgyis kellett volna már), a konyhai mentőcsapat már a hűtőt tologatja, háttérben diszkréten serceg a tojás... és akkor, a legnagyobb káosz közepette felhangzik egy vékony fiúhang a vécéből:
- Anyaaa, kakáááááltaaaaam!

Rosszabb volt, mint egy amerikai családi vígjáték :)))

(ezek után viszont legalább értékelni lehetett, hogy minden katasztrófa nélkül áttranszformáltunk 20 kiló paradicsomot bolognai szósszá :) )

2011-08-22

Bünti

Kérem, én ma délelőtt büntiben voltam. Az oka: hogy nem sütök sütit (konkrétan Orsikekszet :) ) Borbálának. Na most tisztelt bíróság, nem a szándék hibádzott ám, hanem hogy nem volt itthon vaj hozzá, anélkül meg elég nehéz vajas kekszet sütni, ugye. Mondtam a lánynak, hogy nincs itthon vaj. De van. Mondom, nincs, ha lenne, már sülne. De márpedig van. Jó, akkor van, tessék, meg lehet keresni a hűtőben. Nem, keressem én, és ha már van itthon vaj, akkor meg sürgősen süssem már a sütit. Mert addig ő nem rajzol nekem semmit, amíg nem sütök, ez a bünti. És minden második mondata ez volt, hogy "nem, mert anya nem süt nekem sütit".

Egyébiránt ebédre sütöttem egy adag pudingos csigát, ebben a melegben úgysem eszik senki semmi normálisat alapon, erre is közölte a lány, hogy nem, neki nem kell ilyen, nem is süthetek ilyet, és ő nem fog ilyet enni, és különben is, fúúúúúj, és sütit süssek. Aztán meg persze itt toporzékolt, mikor kivettem a sütőből a tepsit, hogy de mikor ehet már belőle...

És csak úgy teljesen mellékesen még nem volt fél kilenc, de én már legyártottam 3 db varázspálcát, ebből kettőt az én gyerekeimnek, egyet Lucának, akivel a jó fene se tudja, mikor fognak találkozni, de itt voltak szerdán, és akkor megígérte neki a Bori, hogy csinálok majd varázspálcát neki, hogy idevarázsolhassa a barátnőjét, és nem, nem volt kibúvó, hogy "de édes lányom, mostanában nem fogtok találkozni", meg kellett csinálnom az ő pálcáját is. És természetesen a varázspálcák megléte aztán sok probléma forrása lett, főleg, mikor kiderült, hogy attól, hogy van neki, még tökre nem tudja idevarázsolni a Luca barátnőjét.

Elvileg már nem vagyok büntiben, aminek örülök (bár ez ugye még változhat, hiszen még mindig nem sütöttem), de hogy ez milyen egy nagyon-nagyon-nagyon hosszú hét lesz ebben a barátságos szaharai időjárásban, hát el nem tudom mondani. Eddig nem voltak ilyen rohamaim, de most nem bánnám egyáltalán, ha szülnék már.

Az ilyen napok mottója a "férjhez mehetnél már, édes lányom, igazán".

2011-08-16

Párbeszédrészlet a jövőből

Apa:
- Drága fiam! Sikeres érettségid alkalmából fogadd szeretettel ezt a csekélységet.... iggen, ez egy Ferrari. A kulcsát viszont csak akkor kapod meg, ha megmondod végre, hogy 2,5 éves korodban mégis hova a jó fészkes fenébe raktad azt a nyüves traktorkulcsot!

:)

(azért ennyire nem vicces, ha valakinek van ötlete, hogy lehet pótoltatni egy 62-es évjáratú traktor indítókulcsát, az szóljon lécci)

Nagyonkiskamasz

Borinak kezd az agyára menni az itthonlét, vagy én nem is tudom, de kezd bicskanyitogató lenni néha a stílusa. Valamelyik délután már kicsit túlpörögve, meglehetősen nagy vehemenciával ugráltak a kanapén, meg -ról meg -ra, és eddigi tapasztalataim szerint ez általában azzal végződött, hogy valamelyik valamilyen okból kifolyólag bömbölni kezdett. Szóval szóltam nekik szépen, hogy óvatosabban ugráljanak. Semmi reakció. Még egyszer. Ugyanaz, sőt, még inkább beleerősítettek. Erélyesebben szóltam, bikkmakk se. Úgy a sokadik próbálkozásomnál már erősen kiakadtam (amúgy sem vagyok mostanában a türelem mintaképe, köszi, hormonok), és igen hangosan szólottam, miszerint:
- Hát nem igaz, gyerekek, kinek beszélek én???????
Bori a válla fölött hátravetette:
- Magadnak.

És vazze, még csak 4, azaz négy éves!!!!!!

Ráadásul az öccse meg ezerrel tanul tőle, most már nem csak azt tudja mondani, hogy "nekem is", hanem azt is, hogy "nem én voltam", mikor fáradnak, törvényszerűen jön a visítozás, hogy "anyaaaa, a Zsombi megkarmolt/harapott/ütött, vidd el innen, ne jöjjön utánam!!!", Zsombort természetesen nem lehet rávenni, hogy ilyenkor hagyja békén a nővérét, ő egyszerűen közli, hogy "NEM!!!" esetleg "nem én voltam". De úgy ám, hogy még én érzem magam megtisztelve, hogy egyáltalán valami válaszra méltatott. Pffff.

Ki kellett rakni egy naptárlapot, amit x-elgethet, hogy mennyi van még oviig, nem is tudom, melyikünk várja jobban.


Diákmunka