2011-06-29

Kakas

Ismét gyarapodott a farm, mivel Zsombi szeretett volna egy kakast így be kellett ruházni egy kicsit. Elvileg van köztük kakas is a Zsombinak és lesz majd tyúk meg csirke a Borinak, valamint tojás Macnak a sütikhez, és ha a Cicónak is mázlija lesz akkor fehér tojáshéj csak hogy semmi ne vesszen kárba.




2011-06-23

Zsombor kezd beindulni :)

Tegnap este vacsihoz ülés.
Apa: Zsombor, hol ülsz? (értve ezen azt, hogy az asztal körül melyik helyre pályázik épp a fiatalúr)
Zsombor: Széken.

Tök igaza van :))))

2011-06-21

A szokásos

Azért történnek dolgok tortafronton is hébe-hóba :)
Ím.

A (majdnem) monokrómok, egy csajos, egy pasis.




A nagyon szívatós diabetikus csokis (azért csak a marcipán az én területem, no. Bár biztos érezte ez a francos csokigallér, hogy nem ő volt az A terv, és azért lett ilyen. És igen, az ott valaki ujja nyoma az ojjektíven, jessz):



A rózsaszín csajos - és ezzel megvan a mesterhármas, ezzel ugyanis Kata mindhárom gyermekét "lesütöttem" már :)


És a hatalmas. Ez eddig abszolút rekord nálam egybeborításban, az alja 40x35 centi körül van. Egyszer valahová összeírtam, mi minden ment el bele, de már nem tudom, hová, mindenesetre tisztességes mennyiség volt mindenből, kb. mint egy esküvői torta. Reméljük, nem ez volt a helyi ÖTE utolsó szülinapja...




És asszem, ennyi történt mostanában.

Munkamegosztás

Bori nézi, ahogy rámolom össze a teraszon a játékokat, egyebeket.
- Bori, megkérdezhetem, hogy miért egyedül pakolok, mikor ehhez a kupihoz aztán végképp semmi közöm?
- Igen.
- Akkor miért egyedül pakolok?
- Hát mert sajnos apa nincs itthon.

Tökéletes interpretációja az "értem én, de leszarom"-nak.

2011-06-20

Időzítő

Én nem tudom, ki rakta az időzítőt kisebbik porontyomba, de két esetben biztos lehetek benne, hogy akármikor is aludt el és akármennyire is fáradt, fel fog ébredni. Az első, ha leülök enni. A második, ha a tortakészítésben eljutok oda, hogy már csak kb. 10 perc kell ahhoz, hogy készen legyek. Egy utolsó flincflanc, vagy kis virágok felszórása, esetleg még pár darab gömböcske - és akkor Zsombor csalhatatlanul felébred, valós időtől függetlenül.

Azért most már kicsit bosszantó jelenség.


Na de sebaj, lesz még kamasz, és fogom én sokkal rosszabb időpontokban is ébreszteni, pedig akkor már nem fogja akarni, muhahaha!!! >:)

2011-06-18

Traktorszerelősegéd



Mert ugye apának segíteni kell. Álló képen jobban kijönne az összhatás, de annyira elfáradt, hogy muszáj volt leülnie :) azért felhívnám a figyelmet a jobb lábán található, kvázi elvágólagos csíkra - addig ért a gumicsizma :))) utána az egész gyereket átdörgöltem ultradermmel, de még így sem lett tökéletes az eredmény :) Mindegy, koszos gyerek a jó gyerek :D


2011-06-17

Utolsó

Ma van az utolsó nap az oviban. Borinak mondtam reggel a kocsiban, hogy ma kell még menni, aztán jó darabig nem találkozik se óvónénivel, se gyerekekkel, mire ábrándozva megjegyezte, hogy de neki hiányozni fognak az óvónénik.

Mikor szeptember elején szó szerint letépték rólam az üvöltő gyereket, nem is mertem még elképzelni se, hogy így fog végződni ez a tanév.

Nagyon nagy lány lett, óvónénik is szeretik, meg ő is őket, a gyerekekkel is többé-kevésbé kijön, de ha úgy adódik, egyedül is elszórakoztatja magát, ha egy falevél van kéznél, akkor azzal. Nagyon sokat ügyesedett, nagyon sokat okosodott, és olyan jó figyelni, ahogy nyílik ki neki a világ, még ha ez magával hozza a pónikat, meg a "beszéljünk a Jézuskával, hogy nekem beszélő baba kell karácsonyra" témát is :). Még empátiában is hatalmasat fejlődött, mikor Lezúziusz megbetegedett, és ő itthon volt nevelés nélküli munkanapból kifolyólag, egy fél napon keresztül ült hátul a karámban tök nyugodtan, ölében a kiskecske fejével, és simogatta, meg etette cumisból.

És ősztől már nem is kiscsoportos, hanem középsős lesz!

Mikor nőtt ez a gyerek ekkorára???

2011-06-16

Összegzés

Összegezve a tegnapi napot - meleg, két kiskorú itthon, hasnövekmény, duci boka, lsd. meleg - úgy érzem, hogy  rohadt hosszú nyarunk lesz.

Francba.

2011-06-15

MVP

- És mondd csak, Bori, hogy tervezed letakarítani a teraszról meg az asztalról a homokot, amit odahordtál?
- Hmmmm.... sehogy.

Végül is tök igaza van, őt nem zavarja, ráhúzza a másvalaki problémája pajzsot - mint ahogy tényleg másvalaki problémája, ugye :) jelen esetben az anyjáé - és részéről el van boronálva a dolog :)

(egyébként meg olyan vagyok, mint az őszilégy, nem tudom, hogy a fogyó hold, vagy nem elég alvás, vagy szimplán a meleg, vagy a tegnapi rohangászás, de a mai nap hőstette az volt, hogy ki- meg berámoltam a mosogatógépet. Kb. ennyire érzem képesnek magam, itt a vége, kampec, és ezek a bidesek még aludni sem voltak hajlandók itthon, pedig kidőltem volna velük szívesen. Kérnék két nap szabit, ha lenne :) )

2011-06-08

Fiona


És végre-végre-végre elkészült, Fiona's top, sokkal gyorsabban is elkészülhetett volna, de hát kalapot is kellett közben, meg embernek kütyütartót, meg volt, amikor csak simán nem sikerült hozzájutnom. De nagyon remek minta, egyszerű, gyors, és szuperaranyos, könnyű, szellős, így pamutból igazi nyári darab, már megbeszéltük, hogy Jankának is csinálok majd egyet kicsiben, és akkor nyomhatják egyformában :))) (de azt már körbe fogom kötni, egyrészt mert utálok széleket összevarrni, másrészt mert akkor még gyorsabb és egyenletesebb lenne, nem fogna vissza az a sok fordított sor :) )


(Barka Bóbita, 3 és 3,5-es tű. És majd próbálok valami épkézlábabb fényképet is csinálni, de ovibamenés előtt ennyire futotta :) )


2011-06-07

Még mindig szőke

Döcögünk hazafelé, az egyik ovistársa is a mi hegyünkön lakik, csak jóval lejjebb. Már rég elhagytuk a házukat, mikor Bori megszólal.
- Elhagytuk már a Dávidék otthonát?
- El.
- Mi? Nem?
(hangosabban)
- EL!
- Neeeem?
(még hangosabban)
- MONDOM, EL!!!!
- Igeeeeeen??
- Igen.
- Miért?

Áháhááhávááááááááaaaargh!!!!!
:)

2011-06-03

Vááháháá

Bori eléggé random módon rakosgatja össze az építőjátékot, végül marokra kapja a művet, és így szól:
- Anya, ez egy piszkoly! Piszkollyak vele? Tyű-tyű-tyű!

Szegény hátrányos helyzetű :DDDDDDDD

+1: krumplifőzelék volt vacsira, Bori kérte a babérleveleket, majd kaja közben nagy csodálkozva kihalászta őket a következővel:
- Hú, nézzétek, babérlevelet küldtek nekem!