2012-04-03

És akkor összeáll a kép

Előre le szeretném szögezni, hogy ami itt és most következik, azon túl, hogy bazi hosszú :) minden hátsó szándék nélkül íródik, pusztán azért, mert ez az én (mi) blogom, és ez a "felfedezés" olyan elementáris hatással volt/van rám, hogy mindenképpen szeretném itt tudni. Nem szándékom beszólni senkinek, nem akarok megtéríteni senkit, nincs nálam a bölcsek köve, nem szeretnék vitát róla, egyszerűen csak le szeretném írni.

Sokat gondolkodtam, hogy lehetne ezt az egészet megfogalmazni, mert nekem olyan szépen együtt van a fejemben, de annyi szál ér össze, hogy csak a végkövetkeztetés semmi esetre sem lenne elég. Végül arra jutottam, hogy kihúznám a szálakat, hogy a végén egy mozdulattal meg tudjam kötni a csomót.

1. Szál
Mikor Bori megszületett, órákat ültem vele a kórházban, és néztem, ahogy alszik. Gondoltam, egyrészt szoptatni mindenki tud, hát erre lettünk kitalálva, másrészt meg a csecsemő szól, ha éhes. Még a csecsemősök is mondták, hogy nahát, mennyit alszik, csak maradjon így otthon is. Éjszakára ofkorz betoltam a csecsemősökhöz, hogy pihenni tudjak, meg mert amúgy is úgy fáj a sebem. Senki nem mondta egy szóval sem, hogy ennyire aluszékony babát bizony ébresztgetni kell, és minél többet szoptatni, mert nem lesz jó vége. Nem is lett, besárgult, ment a fénybe, ahonnan még kevesebbet vettem ki, hiszen az volt a lényeg, hogy bent maradjon, utolsó előtti este jött egy csecsemős, mutattam neki, hogy hát nem nagyon akar szopizni, megnyomta a mellem, megcsóválta a fejét, és hozott egy üveg tápszert. (csak zárójelben: az Istvánban - Janka ott született - a programos szobatársamnak ukázba ki volt adva, hogy 2 óránként mellen legyen az a gyerek, ha alszik akkor ébressze, éjjel-nappal, mert program után hajlamosabbak aluszékonynak lenni a babák. Mondjam-e, mennyire le voltam döbbenve?) Hazaengedtek a papíron jól szopó újszülöttel, én meg kétségbe voltam esve, hogy hogy fogom én szoptatni, hát nem megy, nincs, tápszerreceptet meg senki nem ír. Védőnő, gyerekorvos csak annyit mondott, hogy "csak szoptasson, anyuka", amit én nonszensznek éreztem, hát szoptatok, szoptatok, mégis estére sír, nincs már tej. "Nem azért sír, mert éhes, hanem mert fáj a hasa". Nem értettem. Nem értettem, milyen hasfájás az, ami 100 ml tápszertől elmúlik? Hát nem a hasa fáj, éhes az a szerencsétlen! Mindent kipróbáltam, e körül forgott minden, vissza lehet keresni. Odaköltöztem a kanapéra, mellém a gyerek, körülöttem tejszaporítók, és minden nyikkra jött a cici. Mégis, délutánra, estére jött a sírás. Kész voltam. És közben mindenhonnan az ömlött, hogy szoptatni szép és jó, és mindenki tud. Egy idő után besokalltam, felvettem a bazdmegafűnyíródat attitűdöt, és ha valaki csak ártatlanul megjegyezte, hogy "két évesen még szopott Ubulka", bennem már akkor is megindult a vezérhangya, hogy "de nekem nem megy, pedig mindent, és ettől még nem vagyok szaranya!!!" holott senki, egy szóval sem sugallt ilyesmit. Kb. 10 hónapos koráig kapott Bori cicit is, de a végén már feleslegesnek láttam, hiszen a tejem elapadt.

Zsombornál nagyon eltökélt voltam. Azonnal jött cicire, amint lehet, mikor megkaptam, vissza sem adtam, állandóan minden nyikkra cici cici cici. Hazajöttünk, küzdöttem tovább, kitartóan szoptattam két órákat, közben be-bealudt, leraktam, ébredt, megint cici, éreztem, hogy jobb a helyzet, mikor éppen aludt, akkor fejtem, szaporítót, vagy csak úgy, kaptam kölcsön szoptanítot, hogy a pótlást abból adjam - mert igen, minden küzdésem ellenére csak az volt, hogy jött az este, és jött a sírás. Hasfájást kilőttem, ugye, csak éhes lehet. Küzdöttem, mint gyesznó a jégen, közben praktikus okokból előkerült a kendő, egyszerűen kellett Bori mellé a két kéz, fokozatosan egyre többet volt benne a töki. Aztán eljött a pillanat, amikor kimondtam, hogy jó, erre ennyit tudok szánni, van még egy gyerekem rajta kívül, így jártunk, úgy látszik, tényleg nem tudok se szülni, se szoptatni, ettől még nem dől össze a világ. És akkor egyszer csak elmaradt az esti éhség-sírás, és úgy éreztem, van tej! És megszülettek az olyan bejegyzések, hogy "már négy napja" "már két hete"... full anyatejes lett a gyerekem, és jóval elmúlt két éves, mire teljesen elválasztottam. Biztos voltam benne, hogy a nagy görcs kioldódása, a leszarom tabletta volt az, ami meghozta az eredményt.

Janka ezek után meg szimplán megszületett, és szopizik azóta is.


2. Szál
Itt és most teljesen irreleváns okokból elmentem Ágiékhoz a hordozási tanácsadó képzésre. Mint írtam már lejjebb, nagyon sokat adott a képzés. Meglehetősen alaposan körbejártuk nem csak a hordozás mikéntjét, de a hátterét is. Most csak azokra a pontokra szeretnék kitérni, aminek ebben az ügyben jelentősége van, és csak simán írnék, nagy vonalakban, nem lábjegyzetelnék, hivatkoznék, ha valaki a háttérirodalmat akarja, szóljon.

Először is, a babák 24 órás testkontaktus igénnyel születnek. Ez van beléjük kódolva, hiszen bár maguktól is sok mindenre képesek túlélésük érdekében, azért ez még közel sem elég, kell a segítség. Ha nincs ott valaki, testközelben, beindul a vészjelzés, miszerint jajajajajajj, elvisz a tigris/megfagyok/éhen fogok halni!!! Ezt minden szülő ismeri, azt hiszem :) a mi kultúránkban az az általános, hogy némi távolság van a szülők és a baba között, legyen csak el magában, ne kapdossuk fel, első naptól szigorúan külön szoba, külön ágy, a babakocsi meg a világ legjobb találmánya, csak nehogy zavarja az a gyerek a szülőket (némi sarkítással). Csakhogy ezt a legjobb esetben is párezer éves, és közel sem általános társadalmi normát senki nem közölte a babákkal, ők ugyanúgy azt várják, hogy valaki tartsa őket testközelben. Ez a testkontakt igény megmarad felnőttkorban is, maximum nem ennyire látványosan, és felnőtt lévén az ember már jobban tudja kezelni, ha esetleg deficites a helyzete. Egy csecsemő erre nem képes. Ha neki hiánya van valamiben, diszkomfort érzete van valamitől - és ez mindegy, hogy nyakig összecsinálta magát, vagy nem bír tovább egyedül lenni - azt jelzi. Viszont a testkontakt igényt nem lehet egy gyors öleléssel letudni, ne feledjük, 24 órás igénnyel jön a világra, mi ehhez képest egy puszi? Úgy érdemes elképzelni, mint mondjuk egy hatalmas kádat, vagy medencét, amibe egy csappal töltjük a vizet, de valahol szivárog. Felébred reggel a baba, áll valamilyen szinten a víz. Peluscsere, szopi, hopp, kinyitottuk a csapot. Lerakjuk, csap elzár, víz szivárog. És ha nem nyitjuk ki elégszer a csapot, bizony több víz fog elszivárogni, és mikor már túl sok szivárgott el, akkor a baba jelez - itt van nagy egyéni szórás, van, aki azt is elviseli még, ha már lábvíznek is alig elég, más meg már akkor is rikolt, ha fél centit esik a vízszint. Sír, és sír, és ilyenkor már látszólag nem segít semmi, ha kézbe veszem, akkor is sír, ha cicit adok, akkor is sír, és nem érti az ember, az ismerősök, nagyszülők, szomszédok meg sajnálkozva mondják ki az ítéletet: hiába no, hasfájós. Holott logikus: ha leeresztem az úszómedencét, bizony, idő, amíg megtelik. Vagyis ha nem adok esélyt a vízszint drasztikus esésének a nap folyamán, azaz minél többet tartom testközelben, mindenki jól jár. Egyrészt nem kell megélnem, hogy nem tudom megvigasztalni a babámat, elkönyvelve magam ezzel minden anyák legaljabbikának, másrészt a magasabb vízszint nagyobb tartalékot jelent, ha mondjuk valamilyen okból nem tudom testközelben tartani, harmadrészt meg gondolom, magyarázni sem kell, hogy a baba mindenképp nyertese a dolognak.

Ez egy nagyon szép elmélet, gondoltam magamban, tényleg, milyen jól kiadja a sort, okok, okozatok, meg a tanulmányok is mögötte, olyan gyönyörű, hogy megindul az ember nyálelválasztása is szinte.

3. Szál - meg a csomó

Tegnap szóba jött egy kicsit túl lelkes szoptatási tanácsadó, és mondtam Malackának, hogy majd ha megyek hozzá, kidühöngjük magunkat rajta, hiszen hasonló cipőben voltam én is. Majd ezek után elkezdtem visszaolvasni a blogban, hogy hogy volt, mint volt. És ekkor esett le.

A leszarom tabletta bevétele és a full anyatejes üzemmód Zsombornál egybeesett az intenzív(ebb) hordozás kezdetével.

Értitek?????

Elmaradt az esti sírás, amit én az éhségnek tulajdonítottam, hiszen azzal, hogy kényszerből rajtam kezdte el megaludni a nappali alvásait, sokkal többet töltöttem a medencéjébe, mint addig. És mivel amúgy is eldöntöttem, hogy nem érdekel, lesz, ami lesz, nem is görcsöltem rajta, amit viszont nagyban megkönnyített az, hogy nem sírt "éhesen", hiszen így már nem éreztem szükségét a pótlásnak, mert hát nem sír, ergo van elég tej, amitől még nyugodtabb lettem.

Így leírva nem tűnik olyan hejdenagy valaminek, de engem nagyon fejbekólintott. Hogy nem valami megmagyarázhatatlan dolog miatt nem ment Borival a dolog, hanem pusztán minőségi információhiányom volt - mennyiségileg megvolt, csak azt nem mondta senki, hogy figyejjé már, ha már úgyis a kanapén ülsz a gyerekkel, ne melletted legyen, vedd fel, mert simán lehet, hogy csak testkontakt hiánya van. Úgy is mondhatjuk, hogy tudtam szoptatni, csak nem hittem el, és egy csomó mindent a nem elég tej számlájára írtam, aminek köze nem volt hozzá. Persze most már nem busongok ezen, nincs értelme annak, hogy mi lett volna, ha, még ha élesen látom is, hogy miket csinálhattam volna másképp - azonos helyzetben, azonos tudással ma sem tennék máshogyan, valszeg ugyanúgy kétségbeesés és cumis lenne a vége. 


De iszonyatosan felszabadít, hogy van magyarázat.

Köszönöm, Malacka, és köszönöm, Ági!

Medve-díj, hehe :)

Nohát, próbáljunk meg valamiféle kerékvágásba keveredni, régi, vagy új, vagy terepgumis, majd kiderül :)


Szóval ezt kaptam bv-től.

A szabályok a következők: köszönd meg, írj három dolgot magadról,és add tovább. Most gondolkodhatok a hármon, mert mint anno egy másik ilyen jellegű díjnál kifejtettem, az én incurkapincurka egomnak 7 dolog is kevés :))









No, lássuk.


Köszönöm :)


1. Bv-nél az első dolog memóriás volt, és nekem pont múlt pénteken, nosztalgiázós fényképnézegetés közben tűnt fel, hogy milyen régen történt eseményekre, ott jelenlevőkre hiba nélkül emlékszem, név, arc, micsinált, hogykerültoda, de képtelen vagyok megjegyezni azt a hat dolgot, amit venni szeretnék a boltban, lista nélkül halott vagyok.


2. Borzalmas óvodai anyuka vagyok, állandóan elfelejtek bevinni, befizetni, kint marad a kocsiban, jajmárcserélnikéne, stb. És ne mondjátok, hogy akinek nincs esze, legyen notesze, mert van, még szól is, de valamiért ezen a problémán az sem segít.




3) És csak megvolt az oka, hogy eddig kényszerültem várni ezzel a bejegyzéssel, Tegnap délután igen méltó pont került a tanácsadói tanfolyam végére, olyan összefüggéseket láttam meg itthon ücsükélve a mi, sajátbejáratú esetünkben, aminek következtében a fejemre esett egy hatalmas AHA!, és még azóta is kicsit villámsújtotta módon nézek ki a fejemből. Ilyen élményem még sosem volt eddig. Köszönet érte Micimalackának.


És akiknek továbbadom: 
Ofkorsz a szuperpótnagyink, aki mindjárt szülinapoz, szeretném VKOrsinak is, mert szememben emberfeletti, amit nyom négy gyerekkel, meg egy másik Orsinak, mert neki meg csak :)