2013-09-17

Nyár

Nohát, idén is volt nyár. Hosszú volt. Rövid volt. Izgalmas volt. Uncsi volt. Nagyjából két hétig örültünk itthon egymásnak, aztán onnantól szép lassan, majd négyzetesen növekedve jött egymás gyilkolása. Igen hamar kiderült, hogy minden jószándék és elképzelés ellenére apa idén nyáron sem nagyon tud részt venni a család életében, szóval megtudtam, hol lakik az egyedülanyák istene (és én csak a demo verziót kaptam, mert azért néha-néha mégiscsak itthon volt), szóval mikor már azt hittem, hogy na, azért csak elevickélek én valahogy három gyerekkel, kiderült, hogy ááááá, annyira nem is, mert ébredéstől altatásig - meg utána -, a napi összeomlásokkal, idegrohamokkal, túlfáradásokkal azért igen nagyon erősen anyagyilkos kombináció, nyár közepe felé tényleg ölni tudtam volna egy olyan fél óráért, mikor senki nem nyafog, nyivog, kakál, enni kér, inni kér, melege van, fázik, cicit akar, nem alszik, pedig alig áll a lábán, stb stb, és annyira szerettem volna három napig csak takarítani, vagy gazolni, anélkül, hogy bárki is hozzám szólt volna, hogy elmondani nem tudom. Pedig közben táboroztunk is itthon, sok gyerekkel, sok anyukával, de azért ez sem volt ugye felhőtlen kikapcsolódás :) Öregedtem is, voltunk hamburgerezni, ami a legnagyobb gyermek valami agymenése miatt a gondtalan "érezzük jól magunkat, és még elpakolnom sem kell utána" családi esemény helyett három óra gyötrelem volt, már komolyan ott tartottam, hogy van-e értelme, vagy nincs, de dettó ugyanilyen leszek az ő szülinapján. Aztán szerencsére Bori mamázott egy hetet, aztán tánctáborozott (na jó, csak délelőttönként, de addig sem balhézott az öccsével), aztán a második turnus mama meghiúsult, mert hopphopp, Zsombor belázasodott. Közeledett Bori beígért nyári bulija, csináltam magamnak pöpec ütemtervet, hogy lakás, sütik, miegyebek meglegyenek stresszmentesen, nyugiban, na jó, egy beteg gyerek még belefér. Ember eltűnt a munka süllyesztőjében, Zsombor másnapra lényegében helyrejött, csak, hogy a következő nap Janka jöjjön, itt már billegett az egész terv, lévén egy folyamatosan mellen lévő, negyvenfokos lázas gyerek azért tud fennakadást okozni. Sebaj, azért alakulgattunk, gondoltam, több marad a végére, hát ez van. A következő a sorban Bori volt, ő is pikk-pakk helyrejött, de azért csak kellett őt is putyulázni, meg  a kicsiket leszedni róla, stb stb, kezdtem kétségbe esni, bár ha beteg, akkor ugye buli sem lesz, de még bőven határidő előtt meggyógyult. És akkor lehet találgatni, hogy engem mikorra ért utol a nyavaja? Igen, az utolsó előtti nap estéje volt az, mikor konkrétan arra vártam félig magamon kívül a kanapén, hogy ember hazaérjen, én azzal a svunggal elhúztam lefeküdni, másnap lenyomhatatlan hőemelkedéssel és csillapíthatatlan fejfájással küzdöttem, hogy valami legyen, és nem, az sem segített, hogy mint kiderült, ember megy éjszakára, és majd a buli napján délelőtt valamikor jön haza, vagyis inkább kora délután, vagyis megkérdezte, mikorra legyen itthon, mert akkor igyekszik. És itt buktam ki végleg, hogy az állítólag nagy és okos lányom képtelen megcsinálni a legminimálisabb dolgot is, amit kérek AZ Ő BULIJA OKÁN, amit egyedül ő szeretett volna, mert én remekül megvagyok gyerekzsúrok nélkül, meg embernek is pihentetőbb lenne az éjszaka után, és mikor utoljára kértem meg, hogy szedje össze a kertben szanaszét heverő tányérokat és poharakat (eskü nem én szórtam szét őket), csak közölte, hogy deeeee az uuuuuncsiiiiiii, akkor nagyon-nagyon-nagyon fenyegetően közöltem vele, hogy jó, remélem, jól fogja magát érezni, mert akkor ugye tudja, hogy ez lesz az első és utolsó bulija, én legalábbis biztos nem csinálok neki többet. Gondolom, rohadtul meghatotta, de azért kíváncsi vagyok, be fog-e próbálkozni jövő nyárra. Ha igen, nagyon meg fog lepődni.

Közben azért került íróasztal is, meg Zsombornak is egy saját ágy, ami egy darabig buli volt, de most megint mindenki velem alszik - mert az apátlan nyár alatt így alakult, ha nem akartam három órán keresztül altatni -, de ezen már fenn sem akadok. Bori szobájából kiszanáltam egy csomó mindent, és esküszöm, nem tudom, hogy csinálja, hogy már alig van bent játék, de így is ösvényt kell rugdosni az ágyáig. Facebookon ovis csoportban megtudtuk, hogy nincs Áginéni se, meg Kinganéni se, és ehhez egyik anyukának össze kell futnia Áginénivel a boltban, mert az oviból semmi értesítés nem jött, hogy te szerencsétlen marha, ne készítsd fel a gyereked, hogy újra látja az óvónénijét, mert nem fogja, haha, ami annak fényében, hogy Zsombor legerősebb motivációja az újra oviba menésre Áginéni volt, igen nagyon kedves húzás. Köszönjük a vezetőségnek, hogy legalább ők tényleg a gyerekekért vannak, őket tartják szem előtt, ha már az óvónénik nem is, mert mind pancser. (mindenki hallja ki az iróniát, lécci)

Hogy azért mégse legyen teljesen pocsék a nyár, az utolsó sulimentes hétvégén hirtelen felindulásból elmentünk sátrazni a Katica tanyára, nagyon klasszul megcsinálták, mióta ott jártunk, és a gyerekek is csak egyszer mutattak hazajövés-pozitív viselkedést, Janka hatalmasakat aludt a sátorban, a nagyok meg pörögtek ezerrel, meg csúszdáztak a nagy csúszdákon, én elég régen nem másztam már ennyit lépcsőt, legalábbis ilyen lelkesen biztos nem, mindjárt más az élmény, ha lefelé egy hat méteres csúszda visz :) Janka is élvezte, meg a babadühöngőt is az ezer labdával. Vasárnap haza, Zsombornak másnapra ovis cucc összeszedése, fürdés-alvás gyorsan-gyorsan, és ezzel véget is ért a nyár, amit röviden úgy foglalhatnék össze, hogy soha-soha-soha-soha-soha nem akarok még egy ilyet.

2013-09-16

Nem felejtek

Tudom ám, hogy van itt nekem ez a blog, csak ahogy nagyon találóan megfogalmazta egyszer valaki valahol: az ideális Waldorf szülőnek nincs gyereke :D

(előzetes: nyári összképp meglepi nyaralással, iskolakezdés, majdnem beszélő Janka, és ha nem felejtem el addigra, gyerekszájak :) most megyek rajztartó mappákat csinálni, majd jövök.)